fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Állami kontroll a tankönyvárak aránytalan drágulása ellen
2013. augusztus 13., 12:16
Úgy látjuk, hogy a szocialisták érdemi mondandó helyett a kisiskolásokat és szüleiket próbálják meg ezúttal hergelni - reagált Hoppál Péter közleményében Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára.

A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, az állami tankönyvellátás garantálja, hogy piaci szereplők ne nyerészkedjenek a tankönyvárakon, ahogy azt a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt tették, amikor a tankönyvek árának drágulása felgyorsult. A KELLO bevételeit a tankönyvellátásba forgatja vissza, ezáltal kizárt, hogy a tankönyvellátásból bármely cég - a családok terheit növelve - extraprofitra tegyen szert.  

Ma állami kontroll védi tehát a szülőket, sőt 600 ezer rászoruló, nagycsaládban élő, illetve elsős diák számára teljesen ingyenes a tankönyvcsomag. Az állami tankönyvellátás legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez, ez a következő években felmenő rendszerben valósul meg - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)