fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egyiptom - Fokozott óvatosságot kér az utazóktól a Külügyminisztérium
2013. augusztus 15., 09:18
Továbbra is fokozott óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgároktól a Külügyminisztérium a szerda délután az észak-afrikai országban kihirdetett szükségállapot miatt - mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek.

Kaleta Gábor hangsúlyozta: a szükségállapot miatt a Külügyminisztérium felülvizsgálja az utazási ajánlásokat. Továbbra is arra kérik a magyar állampolgárokat, hogy Egyiptomban legyenek fokozottan óvatosak, kerüljék a nagyvárosokat és a tüntetések helyszíneit.
    
A jelenlegi információk alapján a turisták által leginkább kedvelt tengerparti üdülőhelyek, Hurgada és Sarm es-Sejk továbbra is biztonságosnak mondhatók - tette hozzá.
    
Kaleta Gábor azt javasolta, hogy az Egyiptomba készülő vagy ott tartózkodó magyarok folyamatosan kövessék figyelemmel a konzuli szolgálat honlapját, egy esetleges veszélyhelyzetben pedig vegyék fel a kapcsolatot a kairói magyar nagykövetséggel.
    
A kairói magyar nagykövetség vészhelyzet esetén hívható mobiltelefonszáma (002-0122-6575198) éjjel-nappal működik.
    
Az afrikai országban tapasztalható helyzettel kapcsolatban Kaleta Gábor elmondta, Magyarország - európai partnereivel összhangban - következetesen elítéli az egyiptomi erőszakot, és az egyiptomi nép belső párbeszédét szorgalmazza. Ennek a párbeszédnek a demokratikus elvek alapján, az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett kell folynia. Remélhetőleg mielőbb helyreáll Egyiptomban a normális polgári rend - tette hozzá.
    
Kaleta Gábor beszélt arról is, hogy Magyarország fontosnak tartja a felekezetek közötti megbékélést, a közel-keleti keresztények, köztük az egyiptomi koptok jogainak tiszteletben tartását is.
    
Helyi idő szerint szerda délután négy órától szükségállapotot hirdetett az ideiglenes egyiptomi elnökség, a hivatalos közlés szerint a szükségállapot egy hónapig fog tartani.
    
Szerdán az ország több régiójában is összecsapások alakultak ki a rendőrség és a hivatalából a hadsereg által eltávolított Mohamed Murszi volt államfő hívei között. A Nílus deltájában és az ország északi partvidékén több tucat ember vesztette életét hírügynökségi jelentések szerint, a tüntetők középületeket és három kopt templomot is megtámadtak.
    
Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, a fővárosban sok helyen bezártak a boltok, a bankfiókok, sőt még a gízai piramisokat is lezárták a látogatók elől.

(MTI-fidesz.hu)