fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kormányhatározat az uniós programok lebonyolítását támogató intézményrendszer felállításáról
2013. augusztus 16., 09:43
A kormány döntött az európai uniós programok lebonyolítását támogató intézményrendszer felállításának módjáról, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

 A kabinet döntött arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben a 2007–2013-as irányító hatósági funkciókat ellátó egyes szervezeti egységek keretein belül hozzák létre a Tervezési Támogatási Munkaszervezetet. Egyúttal a kormány arra hívta fel a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az érintett miniszterek bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket, ideértve az "egyes közjogi szervezetszabályozó eszközök módosítását", és biztosítsa a Tervezési Támogatási Divízió humánkapacitását.
    
A kabinet egyúttal arról határozott, hogy a divízió támogatása céljából és az irányító hatóságok 2014. január 1-jével történő zavartalan átvétele, illetve a szervezeti működési keretek kialakítása érdekében az irányító hatóságokat átvevő minisztériumokban jelöljék ki az átvételért felelős személyeket.
    
A kormány arra hívta fel az érintett minisztereket, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben, az irányító hatóságok keretein belül kialakításra kerülő Tervezési Támogatási Munkaszervezetek bevonásával dolgozzák fel a társadalmi egyeztetés során
beérkező észrevételeket, és bocsássák azokat a 2014-2020-as operatív programok tervezéséért felelős nemzetgazdasági miniszter rendelkezésére.
    
A kormány határozata szerint a 2014–2020-as európai uniós programok végrehajtásában kijelölésre kerülő közreműködő
szervezetek 2014. január 1-jétől az érintett miniszterek irányítása alá kerülnek.
    
A kabinet döntése értelmében a regionális fejlesztési ügynökségek 2014. január 1-jétől a területileg érintett megyei önkormányzatok irányítása alá kerülnek.
    
A kormány határozott arról is, hogy a 2014–2020-as programozási időszakban az intézményrendszeri humánkapacitások és
kompetenciák megtartása és kiépítése érdekében szükséges karrierprogramot kidolgozni az intézményrendszer szereplői részére.
    
A csütörtöki kormányhatározat összhangban van azzal, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki az NFÜ vezetését augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el, hétfőn bejelentette: a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz.

(MTI-fidesz.hu)