FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
"A Csokonainak a ma emberéhez szóló, mai színháznak kell lennie"
A fenntartó debreceni önkormányzat a nemzeti színházi státus megerősítését várja a Csokonai Színház új vezetésétől, a Ráckevei-korszaktól - mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere szerdán az évadnyitó társulati ülésen.
Létrehozva: 2013. augusztus 21., 12:58 | Utoljára frissítve: 2013. augusztus 21., 15:48

A fenntartó elvárása szerint a Csokonainak "a ma emberéhez szóló, mai színháznak" kell lennie, és erősítenie kell a törekvést arra, hogy Debrecen a magyar kultúra egyik fellegvára, zászlóshajója legyen.
   
A Csokonai Színháznak "az ország egyik legjobb, legfontosabb, megkerülhetetlen színházának kell lennie, ezt várjuk a Ráckevei-korszaktól" - mondta a polgármester, aki kérte a teátrumot, hogy "segítsen a város jó hírét kelteni". További elvárásként fogalmazta meg Kósa Lajos, hogy a színház ne csak eljátsszon, hanem maga is generáljon produkciókat.
   
Kósa Lajos bejelentette: a Nagyerdő ősszel kezdődő rekonstrukciója során teljesen felújítják a több éve használaton kívül lévő, ezer személyes szabadtéri színpadot, amelyet már jövő nyáron birtokba vehetnek a színészek.
   
A félbemaradt Latinovits színház építésének befejezéséhez forrásokat keres a város - mondta a polgármester. Szavai szerint a következő hétéves európai uniós költségvetés "mérsékelten támogatja a kultúrát". Ugyanakkor minden vidéki nagyvárosnak lesz hét évre szóló 10 milliárd forintos kerete, ha másból nem, ebből befejezik a Latinovits színház építését - jelezte Kósa Lajos.
   
A Csokonai Színház 148. évadját a társulat új igazgatója, a Vidnyánszky Attilát váltó Ráckevei Anna nyitotta meg.
   
Az új igazgató a csapatmunka fontosságát emelte ki annak érdekében, hogy "szenvedélyes munkájukkal" örömet okozzanak másoknak, a közönségnek.
   
Gemza Péter művészeti vezető elmondta: az új évadban 17 bemutatót terveznek, 10-et a nagyszínházban, 4-et a kamarában, 3-at a stúdió színpadon. A művészeti vezető a színház stratégiai partnerei között említette a debreceni Déri Múzeumot, ahol 9 költői estet tartanak az évadban, ezekre már várják a színészek jelentkezését.
   
Szélesítik az együttműködést más színházakkal az operajátszás tekintetében, stratégiai kapcsolatokra törekednek a Kaposvári Egyetemmel, a Deszka Fesztiválra pedig drámaíró pályázatot írnak ki.
   
Ismét lesz operett a Csokonai Színházban, szeptember 13-án tűzik műsorra a Vígözvegyet - hangzott el az évadnyitó társulati ülésen.
   
Az évad augusztus 30-án a Szép estéket Debrecen című jótékonysági gálakoncerttel kezdődik.