FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Megszakadásig
Sejtettem én, csak valamilyen félreértés lehetett, hogy a múlt hét végén arról tájékoztattak a hírközlő eszközök, hogy megszakadtak a kormányt leváltani vágyó ellenzéki erők közötti tárgyalások.
Létrehozva: 2013. augusztus 23., 10:59

Inkább arról lehetett szó, hogy a magas felek már-már megszakadtak a tárgyalások okozta intellektuális erőfeszítéstől, mert olyan szakszerűen és intelligensen, mint a magyarországi baloldal, a világon senki más nem tud tárgyalni és egyeztetni – érthető, hogy egy idő után kimerülnek –, ezért kénytelenek voltak rövid, átmeneti szünetet beiktatni. (Csak Gyurcsány Ferenc tárgyalt ezen idő alatt is folyamatosan, igaz, vele előtte sem állt szóba senki, de a Demokratikus Koalíció elszánt elnökét efféle apróságok nem befolyásolhatják.)

A „megszakadtak a tárgyalások” nem szép kifejezés, van benne valami hőzöngő sértettség, mintha a tárgyalást abbahagyó felek holmi korlátolt, fafejű, megegyezésre képtelen tahók lennének, nem olyan kifinomult, racionális, kompromisszumkész, diplomáciai érzékkel megáldott demokraták, mint amilyen a Bajnai, a Mesterházy, a Molnár Zsolt, a Szigetvári Viktor vagy a Tóbiás József, s persze a Szanyi, aki nem tagja ugyan a tárgyaló delegációnak, de tolerancia és diplomáciai érzék dolgában szintén nagyon jól áll. Ma bizonyságot nyert, hogy igazam volt a megszakadást illetően, hiszen ismét összeülnek az MSZP meg az Együtt–PM küldöttei, és felfrissülten, újult erővel ott folytatják, ahol egy hete abbahagyták.

Az ilyen baloldali összefogásokban az a szép és felemelő, hogy ők csak és kizárólag a szigorúan ellentmondásoktól mentessé egyeztetett programok alapján kötnek szövetséget, mert anélkül olcsó hatalmi kufárkodás lenne az egész. Nos, a Gordon meg az Attila – az árva, egyszerű nép, már csak ilyen közvetlenül, a keresztnevükön szokta szólítani őket – olyannyira közös nevező alá simították pártjaik programjait, hogy az esetleges ellentmondások már csak látszólagosak, igazából csak a kekeckedő kormánypártiak veszik észre, akik már a kákán is csomót kerestek. Csak nekik látszik valamiféle ellentétnek, hogy a Bajnai Gordon károsnak és blöffnek nevezte a rezsicsökkentést, míg az MSZP a jelenleginél 150 százalékkal nagyobb rezsicsökkentést vár el (ettől a kormánytól).

Ugró Miklós teljes írását a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatják.