fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megkezdődik a béremelések időszaka
2013. augusztus 26., 15:29
A parlament holnapi döntésével a pedagógusok bére átlagban 34 százalékkal fog emelkedni – jelentette be Rogán Antal hétfőn. A Fidesz frakcióvezetője az Együtt 2014 és az MSZP tárgyalásait kommentálva úgy fogalmazott: ha ez a formáció a választásokon hatalomhoz jutna, akkor Magyarországon veszély fenyegetné a béreket, a családi adókedvezményt és a rezsicsökkentést is.

2009-ben a Nemzetközi Valutaalap követelésére a Bajnai - kormány egyhavi bért vett el a pedagógusoktól – emlékeztetett a Fidesz frakcióvezetője. Azaz, míg a Bajnai - kormány egyhavi bért elvett, addig a jelenlegi kormány négyhavi bérnek megfelelő emelést biztosít a pedagógusoknak – mutatott rá.

A pedagógusbérek emelésével a parlament a béremelések időszakát kezdi meg – hangsúlyozta a fideszes politikus. Ennek kapcsán kifejtette: 2013-ban emelkedtek a reálbérek, és az Országgyűlés az egészségügyi dolgozók bérének fejlesztéséhez is hozzákezdett több lépésben.

Az elmúlt három esztendő béremeléseinek összesítéséből látható, hogy Magyarországon 2010 második negyedévétől 2013 azonos időszakáig 13,1 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek – szögezte le Rogán Antal.

A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelését egyaránt örvendetes dolognak tartjuk, ezért a Fidesz képviselőcsoportja a kormány ezirányú javaslatait támogatni fogja – emelte ki.

A fideszes politikus egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a pedagógusok béremelése nemcsak béremelkedést jelent, hanem egy teljesítménykritériumokhoz kötött minősítési rendszert is. „Azaz létrehozzák a pedagógus-életpályaprogramot, ami garancia a jövőre nézve, hogy a következő négy évben a pedagógusok bére kiszámítható módon, évről évre tíz százalékkal emelkedik” – fűzte hozzá.

34 százalékos emelés

Kérdésre válaszolva Rogán Antal elmondta: „az ország gazdasági teljesítménye ezt a béremelést teszi lehetővé. Örülünk annak, hogy Magyarország jobban teljesít, ezért juthattunk el odáig, hogy a pedagógusok bére most átlagban 34 százalékkal emelkedhet”. Ez a 2009-es tíz százalékos csökkentéshez képest mindenképp előrelépés – fűzte hozzá.

Az életpályamodellt érintő felvetésre reagálva a fideszes politikus megerősítette: az intézményvezetők béremelését is a végrehajtási rendelet fogja tisztázni számtalan más részletkérdés mellett.

„Mi nem óhajtunk foglalkozni a cirkusszal”

„Balatonlellén volt alkalmam a nyáron kiélni a cirkusz iránti vágyamat” – kommentálta a Fidesz frakcióvezetője a balliberális ellenzék egyeztetéseit. Egyébként teljesen mindegy, hogy ennek a cirkusznak mi lesz a végeredménye a hatalmi alkudozás szempontjából – vélekedett. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az Együtt-2014 és az MSZP között ismét egy olyan alku körvonalazódik, amely az IMF megszorítási politikáját szeretné folytatni. „Ha ez a formáció a választásokon hatalomhoz jutna, akkor Magyarországon veszély fenyegetné a béreket, a családi adókedvezményt és a rezsicsökkentést is” – fűzte hozzá.

A baloldalon az utóbbi napokban közkeletű előválasztások ötletét kommentálva Rogán Antal hangsúlyozta: „nem hiszem, hogy van olyan Fidesz-szavazó, aki Bajnai Gordonra vagy Mesterházy Attilára szavazna”. Ugyanakkor megjegyezte: „mi nem óhajtunk foglalkozni a cirkusszal”. 

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rendkívüli ülésen tárgyalja a Ház a pedagógus-béremelés kiterjesztését
Cikk: Ha Bajnain múlna, a pedagógusbéremelés is veszélyben lenne
Cikk: Balog: Túlélési stratégiák helyett kiszámíthatóság