fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Külügyminisztérium elítéli a szíriai vegyi fegyver támadást
2013. augusztus 26., 17:19
Magyarország mélységesen elítéli a Szíriában 2013. augusztus 21-én végrehajtott, nagyszámú civil áldozattal is járó vegyifegyver-támadást - közölte a Külügyminiszérium, hétfőn. 

Közlésük szerint az immár több mint két éve zajló felkelés és az Aszad-rezsim brutális fellépése saját lakossága ellen már eddig is százezernyi halálos áldozattal, számtalan sebesülttel és több millió menekülttel járó súlyos humanitárius válságot idézett elő. A mostani vegyifegyver-támadás azonban mindenképpen egy határvonal átlépését jelentette - emelik ki.

Ugyanakkor üdvözölik, hogy az ENSZ-ellenőrök az Aszad-rezsim kezdeti késlekedése után végül megkapták a lehetőséget arra, hogy a helyszínen vizsgálhassák meg, ki a felelős ezért a szörnyű, semmivel sem igazolható tettért. Nagy fontosságot tulajdonítanak továbbá annak, hogy az ellenőrök akadálytalanul és eredményesen végezhessék munkájukat. "Magyarország az elsők között szakított az Aszad-rezsimmel. Az azóta folytatódó tragikus eseménysorozat és a nagyszámú civil áldozat jól mutatják e lépés megalapozottságát" - zárul a közlemény.

(MTI/OS - fidesz.hu)