fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németh: Újabb tíz százalékos rezsicsökkentés a cél
2013. augusztus 28., 15:55
Újabb rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal arra kapott a nyáron felkérést, hogy dolgozzanak ki egy tervet, amely alapján a fűtési szezon előtt újabb 10 százalékkal csökkenhet a gáz, a villany és a távhő ára – mondta az M1 Ma reggel című műsorábanNémeth Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke.

Németh Szilárd úgy fogalmazott, a szolgáltatók végre is fogják ezt hajtani. „Az első rezsicsökkentés alkalmával erős ellenállásba ütköztünk, ennek az lett a következménye, hogy az intézkedést a Parlamentben és az utcán is meg kellett védeni, mostanra pedig több mint 2,5 millió támogatója van, ez elég egyértelmű helyzetet eredményez” – tette hozzá.

 A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a szolgáltatások tulajdonosai gond nélkül „le tudják nyelni” az újabb rezsicsökkentést. "A magyar családok érdekeit kell figyelembe vennünk, akik tisztességes, biztonságos és megfizethető szolgáltatást szeretnének" – hangsúlyozta, megjegyezve: mivel közszolgáltatásokról van szó, a szektort nonprofit jellegűvé kell alakítani.   

„Ezt a közösségi tulajdont 1995-96-ban a Horn-kormány teljes egészében privatizálta. Azóta a szolgáltatók eddig mintegy 1096 milliárd forintot vittek ki az országból, ez Csepel 90 éves költségvetése” – mutatott rá a politikus. Európában a legmagasabb rezsit a magyarok fizették, ez pedig „fenntarthatatlan, és nem is fogjuk engedni” – jelentette ki. 

A műsorban a hulladékgazdálkodásról is szó esett. Mint elhangzott: a hulladékgazdálkodó cégek jelentős része nem szeretné, ha az önkormányzat is tulajdonos lenne a vállalatokban. Németh Szilárd erre reagálva kifejtette: „Magyarországon jogállam van, a parlament hozott egy döntést, ennek törvény a neve, amit be kell tartani. A közösségi tulajdon azt feltételezi, hogy ezt az egész szolgáltatási szektort nonprofit jellegűvé lehet alakítani, és azok a döntések, amelyek a közszolgáltatási szektort jellemzik, ne a szolgáltatók érdekeit nézzék kizárólag, hanem a magyar családokét” – mondta Németh Szilárd a Ma reggelben.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Németh: A kormány kitart a rezsicsökkentés folytatása mellett
Cikk: Németh: 56 ezer hibás számlát küldtek ki a szolgáltatók