fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kezdődik a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út építése
2013. augusztus 30., 13:25
Szeptemberben megkezdődnek a Nyíregyházát nyugatról elkerülő útszakasz első ütemének kivitelezési munkálatai - jelentette be a város polgármestere és a beruházó képviselője sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei megyeszékhelyen pénteken.

A 2,2 kilométer hosszú, kétszer egysávos útszakasz az M3-as autópályát köti majd össze a kálmánházi úttal - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. A több mint 3,4 milliárd forint kivitelezési költségű, uniós támogatású fejlesztés építési munkálatait a Duna Aszfalt Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. végzi el.
   
Óriási jelentőségű az elkerülő út a város szempontjából, hiszen az útszakasz által érintett területen egy komoly gazdasági-ipari övezet található - hangsúlyozta Kovács Ferenc (Fidesz-KNDP) polgármester a tájékoztatón.  Hozzátette: az útszakasz az épülő új Lego-gyár mellett a már itt működő francia Michelin, a német Eissmann és Contitech cégek számára biztosít majd közvetlen autópálya-kapcsolatot, az általuk lebonyolított teherforgalom pedig a város helyett a sztrádára helyeződik át. Kovács Ferenc emlékeztetett arra is, hogy az út építése több mint tíz évvel korábban valósulhat meg, mint azt az előző kormány tervezte. A kivitelezési szerződést már aláírták, az építkezés szerdán a munkaterület átadásával indulhat - mondta a városvezető.
   
A munkálatok keretében egy új csomópont épül ki az M3-as autópályán: az építkezés sok földmunkával és magas töltések kialakításával jár - fűzte hozzá Loppert Dániel. A nyugati elkerülő út első szakaszát 2014 végére tervezik befejezni. A Nyíregyházát nyugatról elkerülő út második ütembe tartozó fejlesztésének, a kálmánházi út és a Nyíregyházát Tiszavasvárival összekötő 36-os főút közötti szakaszának kiviteli tervei elkészültek, a közbeszerzést 2014 elején írhatja ki a NIF. A munkálatok - eredményes tendereztetés esetén - a jövő év tavaszán kezdődhetnek meg. A nyugati elkerülő építése később a 36-os főút és a Nyíregyháza-Bodrogkeresztúr közötti 38-as számú főút közötti, majd utóbbitól a város nyírszőlősi részéig tartó szakaszokkal folytatódhat.

(MTI-fidesz.hu)