FIDESZ.HU > Hírek > Európai Unió Nyomtatás
Ablak bezárása
Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a polgárok mindennapi életét érintő kérdésekre
A következő európai parlamenti (EP-) választások kampányában be kell bizonyítani az embereknek, hogy az EU nem felesleges, ezért nagyobb hangsúlyt kell helyezni a polgárok mindennapi életét érintő kérdésekre - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
Létrehozva: 2013. augusztus 30., 16:01

Az államtitkár csütörtökön és pénteken részt vett az EU-tagállamok Európa-ügyi minisztereinek informális találkozóján Vilniusban, és azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek.
   
Győri Enikő kiemelte: az ülésen tárgyaltak a jövő májusi EP-választásokról. Várhatóan a kampányra is rányomja majd a bélyegét a gazdasági válság, az emberek elvárják, hogy az unió segítsen ennek kezelésében - vélekedett.
   
Hangsúlyozta: az EU tagállamainak és intézményeinek közös feladata, hogy olyan témákra összpontosítsanak, amelyek a polgárok mindennapjait érintik, így a gazdasági válság kezelésére, a növekedés ösztönzésére és a foglalkoztatás növelésére. Fel kell hívni továbbá a figyelmet az EU eredményeire, például az egységes belső piac működésére és a szabad mozgás biztosítására - mondta. Hozzátette: ebben teljes egyetértés volt a tagállamok között.
   
Arra is kitért, hogy egyértelműen veszélyt jelent, ha az EU nem tud eredményeket felmutatni az embereknek, mert akkor a szélsőséges pártok megerősödhetnek, több szavazatot szerezhetnek az EP-választásokon. Az európai együttműködés jövőjének szempontjából tehát igen fontos, hogy az unió meg tudja szólítani a polgárokat - közölte.
   
Az államtitkár az ülésen annak jelentőségéről beszélt, hogy "a jelenlegi intézményi keretben mindenkinek megvan a saját feladata", egyértelmű, hogy mi a tagállamok és mi az uniós intézmények dolga. Ha az EP túlterjeszkedik a hatáskörén, és olyan intézményeket akar létrehozni, amelyeknek nincs szerződéses alapjuk, azzal felborul az intézmények közötti egyensúly, továbbá hátrányos lenne az integrációnak, csökkenne az EU hitelessége az emberek szemében - fogalmazott.
   
Mint mondta, a tagállamoknak és az intézményeknek is be kell tartaniuk az uniós szerződéseket.
   
Győri Enikő közölte: felmerült annak a lehetősége, hogy az EP parlamenti erőinek legyen listavezetője a kampányban, mert ez közelebb hozhatja a polgárokhoz az egyes pártokat.
   
Az EU-tagállamok Európa-ügyi miniszterei a féléves uniós elnökségek elején hagyományosan informális keretekben tárgyalnak az uniót érintő aktuális kérdésekről. A litván elnökség által összehívott kétnapos találkozó napirendjén intézményi kérdések szerepeltek: a Tanács és az Európai Parlament közötti kapcsolatokról, valamint a jövő évi EP-választásokra való felkészülésről egyeztettek.