fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Minden nemzedéknek meg kell ismernie Szent István művét"
2013. augusztus 31., 13:48
Kövér László az Országgyűlés elnöke nyitotta meg szombaton az István, a szent király című kiállítást Székesfehérváron, a tárlaton először látható együtt Szent István három legnagyobb ereklyetartó hermája.

A házelnök nyitóbeszédében kiemelte: minden nemzedéknek meg kell ismernie, meg kell értenie, valamint újra és újra fel kell mutatnia Szent István művét. "Azt a művet, amely boldogabb időkben a nemzet életének szilárd alapja volt, nehéz időkben támasz, amelyre tekintve mindig újra lehetett kezdeni" - mondta.
   
Kövér László hangsúlyozta, hogy a kiállítás révén "egyre többet tudhatunk meg a szent királyról, mert a történészek végtelen türelemmel, oklevelek félmondatainak értelmezésével, új források megnyitásával hozzátesznek valamit ahhoz a nagy mozaikhoz, amelyet a történetírás megszületése óta a szakma eddig felkutatott".
   
A házelnök szavai szerint napjainkban újra fel kell fedezni, és újra a közgondolkodás részévé kell tenni Szent Istvánt. Meg kell ismerni életét és mindazt, amit alkotott. Meg kell ismertetni a következő nemzedékekkel is életművét - hangoztatta.
   
Kövér László szerint Szent Istvánnak olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, amely "a legnagyobbaknak is ritkán adatik meg". Döntései kivétel nélkül kiállták az idő próbáját - mondta.
   
Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke köszöntőjében kiemelte: a kiállítással olyan uralkodó előtt róják le kegyeletüket, akinek neve és cselekedetei összefonódtak a város történelmével. Emlékeztetett rá, hogy az István, a szent király című tárlat a 2007-ben rendezett, jubileumi Szent Imre-kiállítás folytatása, és a 2012 novemberében rendezett Szent István kultusztörténeti konferenciára épül.
   
A püspök hangsúlyozta, hogy Szent István ezeréves tiszteletének kevéssé kutatott évszázadaira helyezték a hangsúlyt, ezért a látványos darabok mellett ritkaságok is láthatók.
   
A kiállítást Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója mutatta be. Szavai szerint muzeológiai szempontból világszínvonalú a tárlat. A kiállítóteret úgy komponálták meg, hogy abban érvényesüljön a tudományos tudás és a hitbéli tartalom.
   
A december 11-ig látogatható kiállításon lehetőség nyílt több külföldön őrzött ereklye bemutatására. A kiállításon a történelemben először látható együtt Szent István zágrábi, kalocsai és székesfehérvári ereklyetartó mellszobra. A különleges műtárgyegyüttesnek további jelentőséget ad, hogy a mellszobor alakú ötvösremekek a világon ismert legnagyobb ereklyetartók közé tartoznak.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kósa: Szent István tette és az elmúlt ezer év világsiker
Cikk: "Az ország és a honvédség megújításának idejét éljük"
Cikk: Orbán: Szent István nélkül nem lehetnénk itt