Szentmihályi Szabó Péter: A történész azt fájlalja, hogy „Marx negyedszázada a magyar gettó lakója”, ezt abból szűri le, hogy az akadémiai állásfoglalás szerint Marxról közteret elnevezni lehet, de aggályos. Gerő fájlalja, hogy az idős (marxista) akadémikusok miért nem szólaltak fel ez ellen, s felteszi a kérdést: „Lehetséges lenne, hogy a kommunizmus szocializációs örökségét mutató Akadémia azért ilyen, mert ő a szovjet birodalom utolsó magyarországi intézményi leképeződése, szovjet típusú privilégiumközössége, amely ebben a minőségében sikeresen átvészelte a rendszerváltást?” Ha nem tévedek, a szerző „a kommunizmus fojtogató örökségének” tartja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (egy kicsit) szégyelli Marxot, nem úgy, mint Németország, ahol él és virul a filozófus kultusza. Mivel minden filozófust szívesen olvastam, és mindenkitől lehet valamit tanulni, ugyanebben a lapban érdeklődéssel tanulmányoztam a Heller Ágnessel készült hosszú interjút is. „A politika a filozófusok egyik szerelme”, nyilatkozta a filozófus hölgy, aki elmehetne Amerikába vagy Ausztráliába, mert mindenütt otthon van, de az állampolgári felelősség itthon tartja, és már a rendszerváltáskor is szorongott, mert „túl olcsón kaptuk a szabadságot”, ezért aztán nem is becsüljük meg.