FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
"Mesterházy Gordon" és "Bajnai Attila"
Mielőtt a kóbor apácákat sikerülne megtéveszteni a baloldalnak, sietve szeretném leszögezni: az MSZP és az Együtt 2014–PM pártszövetség megállapodása arról, hogy nem lesz közös miniszterelnök-jelöltjük, illetve nem lesz közös pártlista, csak közös egyéni jelöltek, nem végleges döntés. Mert ami összetartozik, az össze is nő, előbb vagy utóbb, de a választásokig biztosan.
Létrehozva: 2013. szeptember 3., 11:57

Az előző heti megállapodás nem más, mint egy időleges és kényszeredett válasz egy a baloldalon belül kínosan kiéleződött testvérháborúra, időleges megoldás arra, hogy az indulatok ne váljanak kezelhetetlenné a „családon belül”.

Ezt a helyzetet nyilvánvalóan Bajnai váratlan, puccsszerű javaslata váltotta ki, aki a két miniszterelnökjelölt-jelölt kéthetes előválasztási küzdelmére tett javaslatot, döntőbíróként megjelölve a közvélemény-kutató intézeteket. A fellépéseiben, nyilatkozataiban és megjelenései során láthatóan egyre inkább elbizonytalanodó, ám szerepének alaptalan túlértékelésében egyre nagyobb magaslatokat elérő Bajnai javaslata világossá tette a szocialisták és Mesterházy számára, hogy ez az ember nem viccel. Bajnai úgy akar közös miniszterelnök-jelölt lenni a baloldalon, hogy pártja, majd a pártszövetsége október óta még csak meg sem közelítette a szocialista párt népszerűségét egyetlen pillanatra sem.

Márpedig ez – egyébként teljes joggal – kiverte a biztosítékot Mesterházynál és a többi szocialistánál. Mit képzel magáról ez az ember, ki ez a felfújt hólyag, aki mögött álló pártszövetség lehet, hogy be sem kerül a parlamentbe a szocialisták segítsége nélkül, s mégis ő kíván lenni a leendő miniszterelnöke Magyarországnak?

Nos, ezért lépniük kellett, meg is tették: ha ekkora „nagy arc” Bajnai, akkor legyen külön lista, s boldoguljanak Gordonkáék a saját erejükből. Persze a közös célokat sem lehetett feladni, ezért maradtak a megegyezéses egyéni jelöltek, politológus nyelven szólva a „koordinált indulás” az egyéni kerületekben.

Ám látnunk kell: ez a főleg a szocialisták indulatából megszületett megállapodás nem végleges. Két dolgot ugyanis ne feledjünk: egyfelől azt, hogy még nyolc-kilenc hónap van a választásokig, a politikában ez pedig, főleg kampány idején, nagyon-nagyon nagy idő, ennyi idő alatt kismillió esemény történhet, ami miatt ez a megállapodás amúgy is felborulhat. Másfelől viszont – és ez a fontosabb –, a baloldal szereplői előbb vagy utóbb ráébrednek arra, hogy jobb nekik, ha mégiscsak szoros együttműködésben, közös listán indulnak a választásokon. Ezzel ugyanis nyilvánvalóan megszabadítják a baloldali vagy „bizonytalan, rejtőzködő” baloldali szavazókat a bonyolult döntések terhétől és egyértelművé válik a politikai képlet.

Fricz Tamás teljes írását az mno.hu-n olvashatja.