fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Dinamikusan fejlődnek a brazil-magyar gazdasági kapcsolatok
2013. szeptember 3., 15:11
Kiemelkedő ütemben emelkedett a Brazíliába irányuló magyar kivitel a Magyar-Brazil Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság tavalyi megalakulása óta, az export csaknem elérte a 328 millió dollárt (74 milliárd forint) 2012-ben, ami több mint 24 százalékos növekedés a megelőző évhez képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

Az import értéke 16 százalékkal nőtt, mintegy 163 millió dollár volt tavaly a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint. A bővülés az idei első öt hónapban is folytatódott, a magyar export további 40 százalékkal nőtt az egy évvel korábban mérthez képest, főként a brazil piacon egyre nagyobb számban jelenlévő hazai kis- és középvállalkozásoknak köszönhetően. A dinamikusan fejlődő kapcsolatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom 2015-re elérje az egymilliárd dollárt  - közölte az NGM.
   
A testület második, keddi budapesti ülésén egyebek mellett a kereskedelem-fejlesztés, a befektetés-ösztönzés, az innováció, az oktatás és a kultúra volt napirenden - közölte a minisztérium. A bizottság brazil társelnökét, Hadil Fontes da Rocha Vianna külügyminisztériumi helyettes államtitkárt fogadta a magyar társelnök, Szatmáry Kristóf, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.
   
A tárca tájékoztatása szerint az üléshez kapcsolódóan több együttműködési megállapodást is aláírtak. A Vidékfejlesztési Minisztérium és a brazil Halászati Minisztérium halgazdálkodási együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot, az Eximbank, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal pedig az üzleti kapcsolatok erősítése érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Brazil-Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával.
   
Az ülés alatt folytatott tárgyalások alapján további együttműködési területek körvonalazódtak a hadiipar, illetve a mezőgazdaság területén. Hosszútávon a két ország közötti kapcsolat meghatározó eleme az oktatási együttműködés. Idén 450 brazil diák kezdi meg tanulmányait magyar felsőoktatási intézményekben, a "Tudomány Határok Nélkül" brazil ösztöndíjas program keretében. A program a brazil állam által támogatott ösztöndíj lehetőség, amely a természet-, mérnök-, egészség- és informatikatudományok területén tanuló brazil diákoknak teszi lehetővé, hogy egy évet külföldi egyetemen töltsenek. A programhoz Magyarország tavaly csatlakozott, elsőként a közép-európai országok közül - áll a közleményben.

(MTI-fidesz.hu)