fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rogán: Ez 260 ezer családnak jelenthet segítséget
2013. szeptember 4., 16:47
Amennyiben a kiskeresetűek adókedvezményének kiterjesztéséről és a "gyed extráról" a frakciószövetség és a kormány megegyezik, az 260 ezer családnak jelent 5 és 20 ezer forint közötti többletet havonta – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán Visegrádon, a Fidesz és a KDNP kihelyezett frakcióülését megelőző sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a pártszövetség ma este hét órakor kezdi meg a frakcióülést. Holnap a plenáris ülésre kerül sor, pénteken pedig a költségvetésről tárgyalnak a képviselők – tájékoztatott Rogán Antal.

A fideszes politikus elmondta azt is, amennyiben a kiskeresetűek adókedvezményének kiterjesztéséről és a "gyed extráról" a frakciószövetség és a kormány megegyezik, az 260 ezer családnak jelent 5 és 20 ezer forint közötti többletet havonta.

A rezsicsökkentés folytatásával összefüggésben hangsúlyozta, hogy az ismét a villanyra, a gázra és a távhőre fog vonatkozni. A frakcióülés során a bevezetés időpontjáról, illetve ütemezéséről fognak egyeztetni – tette hozzá. A frakcióvezető két lehetőséget vázolt fel. Az egyik szerint a fűtési szezon előtt tíz százalékkal csökkentik ismét a villany, gáz és a távhő árát, a másik alternatíva szerint kétszer öt százalékos csökkentést hajtanak végre.

Rogán Antal összegzésében úgy fogalmazott, várhatóan a fenti döntések értelmében 2014. január 1-jétől egy kétgyermekes család havi 3000-3500 forintot spórolhat.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Háromnapos frakcióülést tart a Fidesz-KDNP Visegrádon
Cikk: Mindenki jogosult lesz az extra gyedre, aki eddig is kapott támogatást
Cikk: Rogán: A "gyed extra" bevezetéséről tárgyal a Fidesz-frakció