FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Orbán: A bankok erkölcsi kötelessége a devizahitel-szerződések módosítása
A bankok erkölcsi kötelességének tartja a miniszterelnök, hogy önként módosítsák a devizahitel-szerződéseket az ügyfelek javára. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában emellett szólt az elmúlt időszak gazdasági adatairól is, amelyeket úgy értékelt: Magyarország újra működik.
Létrehozva: 2013. szeptember 6., 08:12 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 6., 09:11

Emlékeztetett: a Fidesz-KDNP a héten tartott visegrádi frakcióülésén arra szólította fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseken pedig változtassanak az ügyfelek javára. A kormányfő a rádióinterjúban ezt azzal indokolta, hogy a kialakult helyzetet erkölcsi szempontból a bankok kötelessége megoldani, mert a szerinte rosszhiszeműen megkötött szerződések olyan szabályokat tartalmaztak, amelyek alapján baj esetén az összes kockázatot az embereknek kell viselniük.
    
A miniszterelnök szerint ezért a devizahiteleket úgy kell átalakítaniuk a pénzintézeteknek, hogy az árfolyam-módosításból származó veszteség nagy részét ők viseljék, ne pedig az emberek. Ha ezt önként nem teszik meg november 1-jéig, a kormány lépni fog, és olyan megoldást alkalmaz, amely megszünteti a devizakölcsönöket, de méltányos módon, vagyis a devizahitelesek nem járnak majd jobban, mint azok, akik forintban adósodtak el.

 A szintén Visegrádon eldöntött újabb rezsicsökkentéssel kapcsolatban megerősítette: az összesen húszszázalékos árcsökkenés eléréséhez kell most 11,1 százalékkal mérsékelni az áram, a gáz és a távhő árát. A további rezsicsökkentés lehetőségét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, a jelenlegi csökkentést el fogja bírni a magyar gazdaság, "megnézzük, mi történik (...), és utána lehet majd döntéseket hozni".
    
A rezsicsökkentés szerinte egyébként azt szimbolizálja, hogy Magyarország képes önálló gazdaságpolitikát folytatni, vagyis ez "az önállóságunknak és a függetlenségünknek a szimbóluma, hogy erre képesek vagyunk".

 A rezsicsökkentés folytatása miatti esetleges újabb európai uniós kritikákról szólva úgy fogalmazott: "az Európai Unióban én nem félek vitáktól, én már minden lében ott megmártóztam, nem hiszem, hogy ott újdonsággal szolgálhatnának nekem". A szolgáltatókkal kapcsolatban azt mondta, nem kérik őket, hogy sértsék meg a jogszabályokat, "mi is jogszabályszerűen járunk el". "Eddig ők voltak erősebbek, és az eddigi magyar, elsősorban szocialista kormányok meghajoltak az erejük előtt, most meg mi vagyunk az erősebbek, és nekik kell alkalmazkodniuk a magyarokhoz, és nem a magyaroknak hozzájuk" - hangsúlyozta.

A miniszterelnök kitért a családi adókedvezménynek szintén az évadnyitó kormánypárti frakcióülésen eldöntött kiszélesítésére is, amely - mint mondta - egy körülbelül 50 milliárd forintos költségvetési vállalás, és mintegy 920 ezer ember életét teszi könnyebbé.
    
Az elmúlt időszak gazdasági mutatóit Orbán Viktor úgy értékelte: Magyarország újra működik, és mindenki láthatja, hogy jobban teljesít, mint korábban. Az eredmények között említette a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, a valutaalaptól korábban felvett kölcsön visszafizetését, a reálkeresetek emelkedését, az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bérének ésszerű emelését, a növekedés beindulását, a rekord alacsony inflációt, a csökkenő munkanélküliséget és a növekvő foglalkoztatottságot.

Ha otthon maradnak a szavazóink, úgy járunk, mint 2002-ben
 
A miniszterelnök szerint nem szabad eleve lefutottnak tekinteni a jövő évi választást, különösen nem a Fidesz támogatóinak, mert akkor úgy jár a jelenlegi kormányoldal, mint 2002-ben. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, úgy fogalmazva az országgyűlési választás előtti politikai versengésről, hogy "a ringben bármi megtörténhet". Hozzátette, ezért komolytalannak tartja azokat a véleményeket, amelyek szerint az ellenzéknek nincs semmi esélye. Abban kell versenyezni egymással, hogy ki tett eddig többet és ki tud többet tenni a magyarok érdekében - hangsúlyozta.
   
Ha a kormánypártok szavazói eleve lefutottnak tekintik a választást, és otthon maradnak, "úgy járunk, mint 2002-ben, és megint jön az a nyolc cudar év, amit elszenvedtünk 2002 és 2010 között" - mondta a pártelnök-miniszterelnök, aki ezért mindenkit arra kért - különösen azokat, akik támogatják az elmúlt három év változásait -, hogy álljon ki Magyarország mellett.

"Szemben a szocialista nyolc évvel ez nem a szétesés, nem a hanyatlás, nem az elszegényedés, nem a kihasználtság" időszaka - emelte ki Orbán Viktor. Úgy értékelte, hogy "van egy kormányzati és össznemzeti teljesítmény a hátunk mögött", tehát a múltbeli teljesítmények miatt az esélyek a mostani kormánytöbbség javára billennek el, de "nem ismeri a demokráciát az, aki azt hiszi, hogy bármilyen választás előre lefutott lenne".
   
Szólt arról is - utalva a fideszes választókerületi elnökök menesztéséről szóló sajtóhírekre -, hogy személyi kérdésekkel a visegrádi Fidesz-KDNP-frakcióülés nem foglalkozott, a választókerületek vezetőinek kérdése pedig "még előttünk van, ahhoz hozzá sem kezdtünk". Megjegyezte, van néhány fideszes választókerületi elnök, akinek az új választójogi törvény összeférhetetlenségi szabályai miatt - amelyek kizárják az egyidejűleg végzett polgármesteri és parlamenti képviselői munkát - döntenie kell, a jövőben melyik poszton szeretne helyt állni. "Döntéseket kell hozni, ez érint erős embereket, de ez nem leváltás, hanem a törvény változása miatt előállt kényszer, amelyre nem én fogom megadni a választ, hanem nekik kell megadniuk" - mondta.

Orbán Viktor a rádióinterjúban közölte azt is, hogy a magyar labdarúgó-válogatott győzelmét tippeli a péntek esti bukaresti román-magyar világbajnoki selejtezőn. "Ha visszagondolunk a legutóbbi budapesti mérkőzésre, ott mindenki láthatta, hogy jobbak voltunk" - mondta, hangsúlyozva, hogy nagy tisztelője a román labdarúgásnak. Egyúttal megerősítette, mivel szombaton lesz a lánya esküvője, természetesen nem a helyszínen nézi az esti meccset.