fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kormány támogatja a Konfuciusz Intézetek budapesti regionális központjának létrehozását
2013. szeptember 6., 08:24
A kormány támogatja a Konfuciusz Intézetek közép- és kelet-európai regionális oktatási centrumának létrehozását - olvasható a kormány erről szóló határozata a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

 A kabinet egyetért azzal, hogy Budapest központtal nem anyanyelvi kínainyelv-tanároknak anyanyelvi tanárok által vezetett, kihelyezett kínainyelvtanár-képzéseket, egyéb szak- és továbbképzéseket tartsanak, illetve konferenciákat rendezzenek, amelyek egyben a kínai-magyar kétoldalú kapcsolatok fejlődésében és erősítésében kiemelt szerepet játszanak.
    
A kormány felkérte a nemzetgazdasági minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy a központ megvalósításáért az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek 2014-től 2017 végéig évente 20 millió forint költségvetési támogatási forrást biztosítson.
    
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár néhány héttel ezelőtt jelentette be a központ létrehozásának kezdeményezését, amikor Vang Fanggal, a Pekingi Vegyipari Egyetem rektorával közösen aláírta a miskolci Konfuciusz Intézet megnyitásáról szóló nyilatkozatot.
    
Az államtitkár akkor elmondta: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Konfuciusz Intézete 2006 decemberében alakult, és a kínai nyelvoktatási tanácstól háromszor "kiváló" minősítést kapott.
    
Szegeden is működik Konfuciusz Intézet 2012 októbere óta, öt anyanyelvi oktatóval.
    
A Konfuciusz Intézetek világszerte letéteményesei a kínai nyelv oktatásának és a kínai kultúra megismertetésének - jelezte Szijjártó Péter.

(MTI-fidesz.hu)