Mező Gábor: Bauer Sándor szerelemből áldozta fel magát – tizenhét évesen nem meglepő az ilyen szélsőségesség –, mélyen, szívből szerette hazáját. Végül nem a Nemzeti Múzeum kertjében halt meg, kórházba szállították, és még élt néhány napig. Ott a haldoklót előzetes letartóztatásba helyezték, majd nyomozók faggatták, vallatták, ki akarták belőle szedni egy nagyobb összeesküvés részleteit. Talán meg akarta dönteni a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt? Tényállás, hogy „gyalázó kijelentéseket” tett a hatalomra. 1969-et írtunk, élénken élt a kelet-európaiakban a prágai tavasz emléke, és az akkori, ’69-es budapesti tél sem tűnt rózsásabbnak. Ha az ember úgy döntött, hogy „túléli az életet, / és amit még túl lehet”, akkor hallgatni, lapulni kellett.
Bauer Sándor egy másik ösvényt választott, a cselekvés útját.