fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Székesfehérvár visszakaphatja a börgöndi repülőtér tulajdonjogát
2013. szeptember 8., 15:51
Székesfehérvár önkormányzata és a befektető Biggeorge's-NV Zrt. szóbeli megállapodása értelmében a börgöndi repülőtér visszakerülhet a város tulajdonába, míg a vele szomszédos ipari parkot a két fél közösen fejlesztheti - jelentette be a város polgármestere vasárnap a börgöndi repülőnapon.

Cser-Palkovics András (Fidesz) elmondta, hogy hosszú hónapok óta folynak a tárgyalások az önkormányzat, az Albatrosz Repülőegyesület és a befektető között. Van remény arra, hogy a szeptemberi közgyűlés tárgyalhatja az írásbeli megállapodás tervezetét, és utána mindkét fél aláírhatja - tette hozzá.
    
A városvezető hangsúlyozta, hogy a reptér tulajdonjoga visszaszállna az önkormányzatra, míg a terület másik részének, az ipari parknak a fejlesztésében a befektető és a város egyaránt érdekelt.
    
A rendezvény keretében Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára együttműködési megállapodást kötött az Albatrosz Repülőegyesülettel. Az MTI érdeklődésére elmondta: a HM célja, hogy a hazafias nevelést, a honvédelmi-katonai nevelést elterjessze.
    
Az államtitkár szerint a volt katonai repülőtér körül az elmúlt időszakban nagy volt a bizonytalanság, a repülőegyesület volt "az egyedüli fix pont" Börgöndön. Ezt a munkát is elismerték a megállapodással, amelynek keretében a honvédség és a minisztérium erkölcsi és anyagi támogatást ad feladataik elvégzésére.
    
Székesfehérvár önkormányzata tavaly októberben döntött úgy, hogy visszakéri a börgöndi repülőtér területét a Biggeorge's-NV Zrt. befektető cégtől, mert évek óta nem történt érdemi előrelépés a repülőtér ügyében, az építkezést el sem kezdte az Alba Airport Kft. Azt kérték a cégtől, hogy a repülőteret és a mellette ipari parkká átminősített területet térítésmentesen adja vissza.
    
A székesfehérvári közgyűlés tavaly december 21-én mondta ki, hogy a börgöndi repülőtér befektetője szerződést szegett. Az akkori ülésen azért vették napirendre a témát, mert a felek közötti szerződésben lejártak a vállalkozás által vállalt határidők, és a cég szerződésmódosítási ajánlattal állt elő.
    
A börgöndi repülőtér egy korábbi katonai repülőtér helyén, 300 hektárnyi területen épült volna fel, az eredeti tervek szerint mintegy 15 milliárd forintos költséggel. A cég eredeti tervei szerint az Alba Airport lett volna a budapesti után az ország második legnagyobb légikikötője. A jobb kihasználtság és a biztosabb megtérülés érdekében a repülőtér mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari parkot létesítettek volna. A repülőtér egy korábbi nyilatkozat szerint üzembe helyezésekor 300, a második ütemben tervezett logisztikai bázis és technológiai park létrehozása után további 700 munkahelyet biztosított volna.
    
Az Alba Airport Kft. a székesfehérvári és az abai önkormányzat, illetve a Biggeorge's-NV Zrt. tulajdona.

(MTI-fidesz.hu)