fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Czomba: Magasabb szinten folytatódnak a tárgyalások
2013. szeptember 10., 17:07
Néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és a cégvezető kedden Dunaújvárosban.

Egyeztetésüket követően Czomba Sándor közölte, azért kérték a létszámleépítés folyamatának szüneteltetését, mert "amíg a tárgyalások zajlanak, nem célszerű az elbocsátásban előrelépni". Hozzátette: az ügy felgyorsulását várják a magasabb szintű tárgyalásoktól, amelyek célja, hogy ne néhány hónapra, hanem évekre stabilizálódjon a Dunaferr léte.
   
A kapcsolattartásra kijelölt államtitkár úgy vélekedett, hogy a cégcsoport esetében hétezer ember sorsáról van szó. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy hosszabb távon a két félnek milyen közös lehetőségei vannak a cég és a munkavállalók helyzetének stabilizálására.
   
Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője hangsúlyozta, hogy nagyra értékelik a kormány érdeklődését a cég problémái iránt. Közös célnak nevezte, hogy "a következő évekre a céget egyben tartsuk". Kiemelte, hogy a vállalatcsoport jövőjét a menedzsment nem a tulajdonosváltásban, hanem a kormánnyal való együttműködésben látja.
   
Jelezte, hogy a cégcsoport továbbra is elkötelezett a modernizációra irányuló beruházások és a cég hatékony működtetését biztosító program végrehajtása ügyében.
   
A magasabb szintű találkozók kapcsán megjegyezte: szeretnék elmagyarázni és megértetni a magyar kormánnyal jelenlegi helyzetüket.
   
Borbély Zoltán, a Központi Üzemi Tanács elnöke elmondta, hogy a bejelentést a munkavállalók nagy része pozitívan fogja értékelni, de lesznek, akik szerint így tovább tart a bizonytalanság.
  
Közölte, hogy szeptember 19-én munkásgyűlést tartanak a Dunaferrnél, amelyen a cégvezető tájékoztatást ad a Dunaferr jelenlegi gazdasági helyzetéről, az I. számú kohó átépítéséről, valamint a csoportos létszámcsökkentésről és a tervezett kiszervezésekről.
   
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.
   
A megvásárlásról szóló döntés azután született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be augusztus 12-én, amit a vállalat tartós veszteségességével indokoltak a tulajdonosok.
   
Később az MTI Hírcentrum úgy értesült, hogy a magyar állam a Dunaferr mintegy 150 milliárd forintos tartozásának jelentős részét vállalná át a vasmű tulajdonjogáért cserébe.
   
Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében jelezte: a cég tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről.
   
A tulajdonosok hangsúlyozták: nagyra értékelik a figyelmet, amellyel a magyar kormány az ISD Dunaferr helyzetét kíséri, és feltétlenül számítanak az aktív együttműködésre annak érdekében, hogy közösen enyhítsék az európai gazdasági válság vállalatot sújtó hatásait.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Czomba: Az a legfontosabb, hogy minél többen dolgozzanak a Dunaferrnél
Cikk: A Dunaferr rábólintott a kormány ajánlatára