FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
V. Németh: A kertművelés kultúra és hagyomány
Nemcsak a globális műveltségnek, de a magyar kultúrának is része a kertművelés, ami egészséges életmódra törekvést, értékteremtést is jelent - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára csütörtökön Nagykanizsán, "A legszebb konyhakertek" versengés szakmai konferenciáján.
Létrehozva: 2013. szeptember 12., 16:42

 V. Németh Zsolt azt mondta, a tárca meggyőződése, hogy a mozgalommá vált kezdeményezés "a régi népi kertkultúra felélesztését, gazdálkodási hagyományaink megtartását, átörökítését, a föld szeretetének továbbadását" jelenti. Hozzátette, hogy a kezdeményezés alapul szolgálhat a jövőre tervezett, a félig önellátó gazdálkodók számára is kiegészítő támogatást nyújtó programnak.
   
Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, "A legszebb konyhakertek" mozgalom ötletgazdája elmondta: tavaly Karcagon még csak 22-en, Püspökladányban pedig öten jelentkeztek a megmérettetésre, amely idén már a VM kiemelt országos mintaprojektje lett, amelynek elkészült a lengyelországi adaptációja is. A szeptember 6-án zárult hazai versengésre 60 település - négy határon túli - csatlakozott, és összesen 939 kertet neveztek, a legtöbb, 101 nevezés, Nagykanizsáról érkezett.
   
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: a városból érkező jelentős számú nevezés talán annak köszönhető, hogy a nagykanizsaiak kötődnek a földhöz, szinte mindenkinek van valamilyen kertje. Reményét fejezte ki, hogy az egykoron a melegházas zöldségtermesztésről nevezetes kiskanizsai városrészben újra fellendülhet a mezőgazdaság, ehhez az önkormányzat a megújuló energia hasznosításával kíván olcsó energiát biztosítani.