fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Czomba: Képzést kapnak a közfoglalkoztatási programban résztvevők
2013. szeptember 14., 10:38
A kormány a téli közmunkaprogramba 200 ezer embert szeretne bevonni. A tervek szerint 100 ezer embert 6 órás közfoglalkoztatásba, 100 ezren pedig napi 4 órás képzésben részesülne. Itt a 8 általánost végzettek a célcsoport, mert a regisztrált álláskeresők több mint a fele ebből a körből kerül ki.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az M1 Az Este című műsorában elmondta: az emberek többsége mára elfogadja, hogy a közfoglalkoztatás teljes foglalkoztatásnak minősül, mivel az elmúlt három évben értékteremtő munka került mellé. Példaként említette a Start mintaprogramokat: a települések állami vagy önkormányzati tulajdonában levő földterületek, amelyeket eddig nem műveltek meg, ezeken a területeken most zöldséget vagy gyümölcsöt termesztenek, amit az intézmény konyháján hasznosítanak, a keletkező felesleget értékesítik. Czomba Sándor hozzátette: ez apró szegmens ugyan, de - mint fogalmazott - nagyon sikeres.

 Elmondta, eddig 25-30 ezer embert tudtak a közfoglalkoztatás keretein belül munkával ellátni a téli időszak alatt, idén pedig kettőszáz ezer embernek kívánnak segíteni. Czomba Sándor elmondta, hogy a százezer ember négy hónapi napi négyórás képzése – ami közel 24 milliárd forint – európai uniós forrásból biztosított. A politikus hozzátette: a képzések célja, hogy a közfoglalkoztatás ne öntevékeny feladat legyen, hanem lehetőségeket biztosítson. "Nagyjából ötvenezer ember alapkompetenciakészség-fejlesztésben vesz majd részt, mivel ezek döntő többsége nem rendelkezik általános iskolai vagy csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik – mondta az államtitkár. Nagyjából húszezer ember államilag elismert OKJ-s bizonyítványt kap és nagyjából húszezer pedig betanító jellegű képzésben vesz majd részt – hangsúlyozta Czomba. 

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszélt arról is, hogy 500 ezer alatt van a regisztrált álláskeresők száma és ennek nagyjából a hatvan százalékának nincs semmilyen képzettsége. Elmondta, a legtöbbnek általános iskolai végzettsége van, vagy az sem, de vannak szakmával nem rendelkező gimnáziumot végzettek is. "A regisztrált álláskeresők kétharmada az ország egyharmadáról kerül ki. Legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből keresnek állást, de sokan vannak Nógrád megyéből, dél-Baranyábó vagy a dél-alföldi régió egyes területeiről" - húzta alá a politikus.

Czomba Sándor a műsorban úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi szervezetek – például ILO – által is elismert felmérési adatok a KSH munkaerő felmérési adatai, amely szerint Magyarországon 3 964 000 embert tartanak regisztrált foglalkoztatottként számon. "Ez az adat egyértelműen azt mutatja, hogy a kormányváltás óta 207 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma hazánkban, 2010 azonos időszakát tekintve pedig 170 ezerrel, beleértve a közfoglalkoztatottakat is" – hangsúlyozta az államtitkár. Szerinte nem az a cél, hogy a közfoglalkoztatás növelje a statisztikai adatokat, hanem hogy segély helyett munkát kapjanak az emberek. Az államtitkár kiemelte: a 207 ezerből közel 90 ezer a versenyszférában talált munkát. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás 22 800 forint, azok akik a közfoglalkoztatásban töltenek most el egy fél évet, ennyi a program időtartama, a hatórás minimálbért kapják, ami 30 és 40 ezer közötti összeg. 

A Dunaferr-rel kapcsolatban az államtitkár úgy fogalmazott, hogy több szálon futnak az események: legutóbb a kormány vételi ajánlattal kereste meg a céget, valamint folytatódnak az egyeztetések is a meglévő tulajdonosi körrel, olyan megoldás a cél, amely hosszútávon biztosítja az ott dolgozók jövőjét.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Novemberben indul a téli közmunkaprogram
Cikk: Czomba: Magasabb szinten folytatódnak a tárgyalások