fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Indulnak a rezsicsökkentési fórumok
2013. szeptember 15., 10:02
Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! címmel a mai napon indul a Fidesz országjáró rendezvénysorozata, amelyen a kormánypárt politikusai személyesen találkoznak a rezsicsökkentést támogató állampolgárokkal. Az ország minden táján szerveznek fórumokat, ahol az eddigi és a további rezsicsökkentésről  is tájékoztatást kapnak a résztvevők - tudatja a Fidesz Sajtóiroda vasárnapi közleménye.

Mint emlékeztetnek, két és félmillióan támogatták a rezsicsökkentés védelmében indított aláírásgyűjtést. A Fidesz politikusai a most induló rendezvénysorozaton személyesen köszönik meg az embereknek a támogatást, a kiállást önmagukért, a családjukért, a rezsicsökkentésért. A rezsicsökkentés  azért lehetséges, mert Magyarország talpra állt pénzügyileg és önbecsülésében is egyaránt - áll a dokumentumban.

A Fidesz választási programjában vállalta, hogy mindent megtesz a családok terheinek csökkentéséért. A kormány egyik első döntése volt 2010-ben, hogy befagyasztotta a rezsiárakat. Ennek köszönhetően már 2010 és 2012 között is több mint 400 milliárd forintot tudtak megtakarítani a magyar családok - idézi fel a közlemény, hozzátéve, 2013. január 1-jétől azonban nemcsak befagyasztotta, hanem csökkentette is a kormány a rezsiárakat.

Eddig kilenc szolgáltatás díja csökkent. Januártól  10%-kal alacsonyabb a földgáz, az áram és a távhő ára, júliustól a vízdíj, a csatornadíj, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díja is.  Az eddigi intézkedések egy családnak évente átlagosan százezer forintos megtakarítást jelentenek  - írja a Fidesz Sajtóiroda, hangsúlyozva, néhány héten belül azonban még több pénz marad a családoknál, hiszen a rezsicsökkentés folytatódik.  Novembertől további 11,1 százalékkal csökken az áram, a gáz és a távfűtés ára.  A tavalyi árakhoz képest így összesen 20%-kal lesz alacsonyabb ezeknek a szolgáltatásoknak a díja - húzzák alá.

A Fidesz köszönetet mond mindenkinek, aki részese az eddigi  rezsicsökkentésnek. A harcnak azonban nincs vége, a közös kiállásra az előttünk álló időszakban is nagy szükség lesz. El kell érnünk, hogy a monopol helyzetben lévő közműszolgáltatók nonprofit alapon működjenek és nyereségüket ne zsebre tegyék, hanem fordítsák a szolgáltatások színvonalának növelésére.  Emellett a fatüzelést,  a széntüzelést használó családok terheinek csökkentését is tervezzük - olvasható a Fidesz Sajtóiroda közleményében.

A kiállásra nagy szükség lesz azért is, hogy megvédjük a rezsicsökkentést  azoktól, akiknek ez messze nem érdeke. A baloldalon ugyanis ma újra együtt vannak azok, akik a rezsiárakat tizenötször emelték,  akik a közműszolgáltatások jó részét külföldiek kezére adták, akik hagyták, hogy a magyar emberek Európa egyik legmagasabb energiaárát fizessék és ezzel veszélybe sodorták a családok megélhetését. Magyarország azonban nem hagyja magát! - zárul a kommüniké.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rezsicsökkentés: alacsony infláció, több pénz a családoknál
Cikk: Fónagy: Erre a modernkori magyar gazdaságtörténetben nem volt példa
Cikk: Rogán: Folytatjuk a rezsicsökkentést