FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Átadták a zalakarosi fürdő fedett gyermekrészlegét
A vendégéjszakákat tekintve stabilan a tíz leglátogatottabb magyarországi célpont egyike Zalakaros, amely egyre előkelőbb helyet foglal el a turizmusban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára vasárnap a zalakarosi fürdő új részlegének avatásán.
Létrehozva: 2013. szeptember 15., 14:38 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 15., 15:44

Lenner Áron a több mint 300 millió forintból megvalósított kétszintes Vízipók-Csodapók gyermekvilág beruházása kapcsán arról is beszélt, hogy idén 7 százalékkal bővült a hazai turizmus hozzájárulása a nemzeti össztermékhez. A növekedés elsősorban a belföldi, Széchenyi Pihenőkártyás költéseknek köszönhető, a kártyára a munkáltatók már több mint 100 milliárd forintot töltöttek fel dolgozóik számára - tette hozzá.
   
Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a Zala Megyei Közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy a Gránit Gyógyfürdő Zrt. a Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP) 2,6 milliárdos, a balatoni kiemelt övezet turisztikai attrakcióinak fejlesztését célzó keretből pályázott az új beruházására. Utalt arra is, hogy a fejlesztés a munkahelyteremtést is szolgálja, de leginkább a családbarát turizmus növekedését teszi lehetővé.
   
A zalakarosi fürdő történetét felelevenítve Novák Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, hogy 1965-ös megnyitása óta már több mint 21,5 millió vendég kereste fel a létesítményt. Tavaly nyárra készült el a szabadtéri Vízipók-Csodapók gyermekvilág, idén augusztusban pedig már a fedett részlegében is elindult a próbaüzem, s mindennek köszönhető, hogy soha annyi gyermek nem látogatta még a fürdőt, mint mostanában.
   
Szólt arról, hogy a város és a többségi tulajdonában lévő fürdő további beruházásokat is tervez. A következő fejlesztés az elfolyó termálvíz hasznosítására épülő termáltó és ökopart megvalósítása lesz.
   
A zalakarosi fedett gyermekrészleg - amelynek átadását Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács áprilisban elhunyt zalaegerszegi származású elnöke születésnapjához időzítettek -   egy csaknem 600 millió forintos beruházás első részeként valósult meg. A fejlesztéshez 220 millió forintot biztosított a NYDOP, a fennmaradó összeget saját forrásból és hitelből teremtette elő a fürdő.
   
A kétszintes gyermekvilágban egyebek mellett függőhidakkal összekötött medencéket, élményelemekkel felszerelt vizes játszóteret alakítottak ki, de családi szaunát és éttermet is létrehoztak. A családi wellness-szolgáltatások fejlesztése keretében a következő ütemben decemberre készül el a legrégebbi, 1975-ben épült fedett fürdő korszerűsítése.