fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Jelentős kiegészítő támogatást kap az Operaház
2013. szeptember 16., 17:36
1,1 milliárd forint kiegészítő támogatás kap a Magyar Állami Operaház a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből az Erkel Színház működtetésére és a dolgozók számának bővítésére - jelentette be a társulat hétfői ülésén Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára.

A teátrum így a 8,3 milliárd forintos alaptámogatás kiegészítésével összesen 9,4 milliárdból gazdálkodhat. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is folytak és folynak nagy kulturális beruházások. Hozzátette, az Erkel Színház rekonstrukciójával kapcsolatos munkálatokat igen költséghatékonyan végzik.
   
Hammerstein Judit fontos eseménynek nevezte az Erkel Színház november 7-i hivatalos megnyitóját, mint fogalmazott, Erkel Ferenc születésének évfordulójára ezen a napon visszatekinteni méltó gesztus. Véleménye szerint a ház, amelynek akusztikáját sokan dicsérik, fényes jövő előtt áll, ezt igazolta a próbaüzem, amelynek előadásaira mintegy 100 ezren váltottak jegyet. "Ide azok is eljutnak, akik nem tehetősek."
   
Ókovács Szilveszter főigazgató felidézte, hogy az együttes japán és kínai nyári vendégjátéka sikeres volt, Japánba már újból meghívták a társulatot 2015-re.
   
Itthon 630 eseményt rendeznek az évadban, ebből 430-at a két nagy nézőtéren. Folytatódnak, sőt sűrűsödnek a nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak, diákoknak szóló előadások, amelyekhez jelentős kedvezményt adnak. Legkésőbb tavasszal elindul a már tavaly tervezett Gördülő Opera, ennek keretében az operaegyüttes nélküli városokat keresik fel.
   
Ókovács Szilveszter kiemelte: Balog Zoltán miniszter aláírta a szervezeti és működési szabályzatot, ennek alapján dolgozhat a ház.
   
A főigazgató bejelentette, hogy véglegessé vált Solymosi Tamás balettigazgató és Turkovics Monika marketing igazgató öt évre szóló kinevezése. Az ügyvezető igazgató - a pályázat kiírásáig - Főző Virág eddigi jogtanácsos lesz.

(MTI-fidesz.hu)