fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Együttműködést kötött a BM és a Magyar Rendvédelmi Kar
2013. szeptember 17., 13:00
Aláírta a Rendvédelmi Ágazati Érdekvédelmi Tanács szervezeti és működési szabályzatát Pintér Sándor belügyminiszter és Dobson Tibor, a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) elnöke kedden.

Zsinka András, a tárca személyügyi főosztályának vezetője az eseményen kiemelte: az MRK szerepe abban áll, hogy a hivatásos állomány problémái, felvetései ne csak a hivatalos szolgálati úton, a vezetői szinteken keresztül, hanem közvetlenül is eljussanak a felsővezetői és a kormányzati szintre. Ezeket a javaslatokat, szakmai felvetéseket a kormány javaslatai alapján a törvényhozásig közvetítik.
   
Pintér Sándor belügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy az MRK konzultatív tanácsával való együttműködési megállapodás előkészítésében részt vett valamennyi rendvédelmi szervezet. Vezetőiket arra kérte, hogy a gyakorlati munkából is vegyék ki részüket és tartsák a kapcsolatot a rendvédelmi karral.
   
Dobson Tibor arról beszélt, hogy a több mint egy éve alakult karnak valamennyi rendvédelmi dolgozó tagja, ami 78 ezer embert jelent. Kifejtette: az állományt, valamint a munkáltatót érintő kérdésekben "egycsatornás" képviseleten dolgoznak, valamint - egyebek mellett - szakmai érdekképviseletet, továbbképzéseket szerveznek.
   
Az MRK elnöke jelezte: egy 14 pontos csomaggal már a múlt héten megkereste a belügyminisztert, azon ütemezetten dolgoznak. Kiemelte közülük az ágazatban dolgozók otthonteremtő hitelkonstrukciójának kialakítását, amelyet kormánydöntéshez készítettek elő.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Pintér: Új büntetés-végrehajtási törvény készül
Cikk: Pintér: Legyen hazánk Európa legbiztonságosabb országa