fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Batthyány Strattmann Idősek Akadémiája a Polgárok Házában
2013. szeptember 18., 12:03
A fővárosi Polgárok Házában rendezik a jövőben a Batthyány Strattmann Idősek Akadémiájának rendezvényeit - közölte Iván László fideszes országgyűlési képviselő szerdán.

A program kezdeményezője elmondta: az akadémiát - 15 esztendő után - tavaly majdnem meg kellett szüntetni a feltételek alakulása miatt, a Polgárok Háza a Fidesz támogatásával azonban befogadta havi programjai közé, és minden hónapban egy alkalommal - a tervek szerint szerdánként - továbbra is várják az érdeklődőket.

Iván László hozzátette: az akadémia előadásai között elsősorban az idősödéssel, a nyugdíjas korral összefüggő témák szerepelnek. A kormánypárti politikus közlése szerint a most szerdai előadáson többek között arról volt szó, hogy az idősödés, az időskor a mindennapokban, az egyes szakmáknál mit jelent, hogyan jelentkezik.

Az első új helyszínen tartott alkalmon mintegy 250-300-an vettek részt, a kormány részéről jelen volt Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

(MTI-fidesz.hu)