fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Befejeződött a Budai Vigadó belső felújításának első szakasza
2013. szeptember 18., 15:14
Több mint 100 millió forintból valósult meg a Hagyományok Házának (HH) is otthont adó Budai Vigadó belső felújításának első üteme, amelynek során az épületben 1019 négyzetméternyi teret újítottak fel.

Egy éve határozott arról a kormány, hogy a tartalékkeretből 100 millió forintot ad a Budai Vigadó felújítására - mondta el a szerdai projektzáró sajtótájékoztatón Halász János kultúráért felelős államtitkár.
   
Mint hangsúlyozta: már kerekesszékkel is megközelíthető az évi több száz programnak helyet adó színházterem, hiszen 68 millió forintból új, akadálymentesített lift, továbbá mosdó is épült. A kívülről néhány évvel ezelőtt felújított épület belső részei nagyon rossz állapotban voltak, ezért a támogatás többi részét ezek egy részének korszerűsítésére fordították.
   
A maradék összegből és a HH saját forrásaiból származó 9 millió forintból megújult többek között a ház elektromos rendszere, belső tereket, irodákat újítottak fel és biztonságvédelmi eszközöket szereltek fel. A munkák végeztével a Budai Vigadó 77 belső helyiségét, irodáját és mosdóblokkját korszerűsítették.
   
Kelemen László, a HH főigazgatója emlékeztetett arra, hogy az épületben további 90 helyiség vár felújításra.
   
A HH őszi évad programját ismertetve a főigazgató kiemelte az éppen zajló nyílt hetet, amely a kulturális örökség napjai hétvégéjével zárul, szombaton és vasárnap emellett programokkal, információs sátorral várják a látogatókat a Nemzeti Vágtán és az Évadnyitó Színházi Korzón is.
   
Folytatódik többek között a Fölszállott a páva döntőseit bemutató sorozat és a Mesterek és tanítványok elnevezésű program, a HH ősszel számos határon túli és hazai együttest, zenekart lát vendégül színházteremben, valamint novemberben új családi sorozatot is indít - mondta el Kelemen László.

(MTI-fidesz.hu)