FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
"A foglalkoztatás növelését stratégiai célként kell kezelni"
A közösségi marketing magyar kertészetben betöltött szerepéről tanácskoztak szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága kertészeti albizottságának kihelyezett ülésén a 76. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) a budapesti Hungexpón.
Létrehozva: 2013. szeptember 18., 16:54 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 18., 17:41

Farkas Sándor, az albizottság fideszes elnöke elmondta: a kertészeti ágazat az idén 24 milliárd forintot kapott a költségvetésből, ebből 20 milliárd forintnyi forrást már lekötöttek. Kiemelte, hogy soha ekkora mértékű pályázati támogatást nem kapott még az ágazat. Ez is bizonyítja, a kormány eltökélt szándéka, hogy a kertészet az agrárium meghatározó ágazatává váljon - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a magyar piacokat meg kell erősíteni és vissza kell szerezni, mert a környező országok termelői kiszorították a belföldi termelőket. Ennek érdekében újra meg kell tanítani a magyar társadalmat arra, hogy a saját termelői által előállított árukat fogyassza - mondta a bizottság elnöke.
   
A tanácskozáson Simon Péter, a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum (MT Zrt. AMC) vezérigazgató-helyettese elmondta: a közösségi marketing az agráriumban kialakult támogatási forma. Lényege, hogy egyes termékeket vagy termelőket a közösségi marketing eszközeivel támogatják, az európai közösségi jog megsértése nélkül, a versenyszabályok betartásával. A költségvetésből az ország a közösségi agrár- és bormarketing támogatás - amelynek eszköze a médiakampány vagy a nemzetközi kiállításokon való részvétel - keretén belül a 2000-es években 3 milliárd forint állt rendelkezésre. Agrármarketingre bruttó egymilliárd forint jutott 2005-től, ez nagyjából azonos a hasonló méretű országokéval.
   
Eredménynek nevezte, hogy a 2010-ig felhasználatlanul hagyott bormarketing forrásokat sikerült zöldség-, gyümölcs- és kertészeti programokra is fordítani. A 2011-es OMÉK bevételeit a 2012-es agrármarketing-programok lebonyolításához használták fel. Az idei OMÉK bevételeit a jövő év első negyedévében tervezik visszafordítani - mondta Simon Péter. Véleménye szerint a kertészeti ágazaton belül a dísznövény ágazatot további támogatásokkal kell segíteni, ahogy a kertépítést is.
   
Jancsó István, a Vidékfejlesztési Minisztérium főtanácsosa a bizottság ülésén ismertette az ágazat uniós társfinanszírozással rendelkezésre álló lehetőségeit, a marketingprogramokat szigorú uniós monitoring rendszernek vetik alá.
   
Font Sándor (Fidesz), a mezőgazdasági bizottság elnöke szerint a foglalkoztatás növelését stratégiai célként kell kezelni, ebben a mezőgazdaság partner lehet. A bővülést a kézimunkaerő-igényes mezőgazdaság területén tartotta elképzelhetőnek.
   
Pócs János (Fidesz) szerint Magyarország a megfelelő marketing hiánya miatt nem vált "éléskamrává", pedig az éghajlati adottságoknak köszönhetően bármit elő tud állítani, más európai országoknál jobb minőségben.
   
Simonka György fideszes országgyűlési képviselő szerint harcolni kell a "multik" ellen. A magyar dísznövények jobb minőségűek mint a külföldi termékek - mutatott rá. A közösségi marketing segíthet a stabil belföldi piac kialakításában - mondta.
   
Mártonffy Béla, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke üdvözölte a 2011-es OMÉK óta tett előrelépést, amely a közösségi marketing ügyében az ágazatban történt. Nehézségeik közé sorolta, hogy a szervezet a hazai rendeleti háttér miatt ismeretei szerint nem pályázhat közösségi marketing támogatásra.