fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Segíti a helyi tejipari céget a miskolci önkormányzat
2013. szeptember 18., 17:29
 Miskolc vezetése úgy döntött, hogy gazdasági koncepciót dolgoz ki a felszámolással fenyegetett városi tejipari cég, a Minna megmentésére, a társaság önkormányzati tulajdonba vételére - jelentette be Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.

Miskolc célja a tejiparban dolgozók megélhetésének biztosítása, a termelés folytatása - mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a Minna a felszámolás szélére került, és emiatt csaknem száz dolgozónak és családjuknak a létbiztonsága veszélybe került.
   
Utalt arra, hogy a cég az elmúlt hónapokban olyan magas köz- és közmű tartozást halmozott fel, hogy a Miskolci Vízmű (Mivíz) Kft. a napokban kizárta a közszolgáltatásból. Mint mondta, a Minna vagyona messze nem fedezi adósságait. Felszámolás esetén a Mivíz követeléseinek megtérülése is minimális lenne.
   
Közölte azt is, hogy a tejipari társaság folyamatosan késett a víz- és szennyvízszolgáltatás díjának kifizetésével az elmúlt öt évben, márciustól pedig egyáltalán nem törlesztett. A cég fizetésképtelenségre hivatkozva megszüntette tevékenységét, egy "hirtelen előkerült" másik cég végzi helyette bértermelésben a munkát és foglalkoztatja a dolgozókat. "Egy újabb üzleti manőverrel, a cégnyilvántartás szerint egyiptomi tulajdonosi körrel rendelkező Milknet Kft.-vel kötöttek szerződést" - mondta.
   
Ez a társaság azonban nem vállalja az eredeti cég közüzemi díjhátralékának megfizetését sem - tette hozzá, megjegyezve, hogy a tejipari cég megmentéséért az önkormányzat szakmai koncepciót dolgoz ki a Miskolci Agrokultúra Kft. bevonásával.
   
A városvezetés úgy döntött, kezdeményezi, hogy az önkormányzat lehetőség szerint átvegye a vállalat tejipari tevékenységét és ezzel együtt a munkavállalókat - tette hozzá a polgármester.

(MTI-fidesz.hu)