fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csökkenhet az egy pedagógusra jutó tanulólétszám
2013. szeptember 22., 16:44
Csökkenne az egy pedagógusra jutó tanulólétszám az idei költségvetéshez benyújtott módosító indítvány szerint, amely százmillió forintot csoportosítana át a hit- és erkölcstanoktatás kis létszámú csoportjainak.

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zárószavazás előtti módosító javaslata ezt az állami fenntartású köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok túlóráinak figyelembe vételével indokolja.
    
A javaslat az általános iskolában 13,1-ről 11,8 főre csökkentené az egy pedagógusra jutó tanulói létszámot. Gimnáziumban — beleértve a hat és nyolc évfolyammal működő gimnáziumokat is — 13,9-ről 12,5 főre csökkenne az egy pedagógusra jutó létszám. Ez a mérőszám hasonló mértékben csökken a szakiskolákban és a szakközépiskolákban is.
    
Varga Mihály azt is kezdeményezte, hogy nevesítsék: gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben hat tanulónként egy pedagógus; fejlesztő nevelést, oktatást végző gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai intézményben három tanulónként egy pedagógus; a kiegészítő nemzetiségi nevelés-oktatásban 21 tanulónként egy pedagógus után igényelhető átlagbér alapú támogatás a 2013/2014-es tanévre.
    
A javaslat szerint a költségvetés az új finanszírozási rendszerre való átállás érdekében a köznevelési tevékenységre tekintettel 2013. október-december hónapokra elszámolási kötelezettség nélküli egyszeri kiegészítő támogatást biztosít a nemzetiségi önkormányzat és a bevett egyház számára. Ennek fajlagos összege 8100 forint tanulónként.
    
Az előterjesztés rögzíti, hogy a hit- és erkölcstanoktatás támogatásánál a 12 fős elvi csoportlétszám 8 főre csökken. Továbbá indokoltnak tartják a hit- és erkölcstanoktatás kis létszámú csoportjainak egy kompenzációs keret biztosítását, ennek összege 100 millió forint. Ezt a Miniszterelnökség fejezetében található országvédelmi alapból csoportosítanák át.
    
A javaslat bizonyos feltételek mellett a Magyarországon működő külföldi óvodák támogatását is lehetővé teszi, tekintettel arra, hogy ezek az intézmények is ellátnak magyar állampolgárságú gyermekeket.

(MTI-fidesz.hu)