ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Győri: Konkrét projektek körvonalazódnak

Eljött az ideje annak, hogy a Magyarország és Horvátország közötti stratégiai partnerség konkrét projektekben valósuljon meg, amelyek jelenleg mindenekelőtt az energetika és az infrastruktúra terén körvonalazódnak - hangsúlyozta kedden telefonon az MTI-nek Győri Enikő, aki Zágrábban tett munkalátogatást.
Létrehozva: 2013. szeptember 25., 08:22
nyomtat küld

A Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára hivatalos keretek között először járt a horvát fővárosban azóta, hogy a szomszédos ország csatlakozott az Európai Unióhoz (EU). Mint hangsúlyozta, Horvátország európai integrációjával még intenzívebbé vált a két ország kapcsolata és egyúttal a közép-európai érdekérvényesítés is erősödött.
   
Győri Enikő elmondta, hogy a "közép-európai együttműködés legegyértelműbb megtestesülésének" számító visegrádi országok (V4) soros elnökeként folytatott megbeszélést Neven Pelicariccsal, a horvát miniszterelnök kül- és európai-ügyi főtanácsadójával, Josko Klisoviccsal, a horvát külügyi és európai ügyekért felelős tárca miniszterhelyettesével, Hrvoje Marusic európai ügyekért felelős helyettes államtitkárral, valamint Daniel Mondekarral, a szábor (horvát parlament) európai-ügyek bizottságának elnökével. Az államtitkár asszony leszögezte: a V4 nem zárt klub abban az értelemben, hogy tagjai szívesen együttműködnek más országokkal, így Horvátországgal is.
   
A tárgyalásokon áttekintették a két ország közötti, kiemelt jelentőségű energetikai kapcsolatokat. Győri Enikő a körvonalazódó közös projektek között említette a 2016-2018 tájékám elkészülő Krk szigeti LNG (cseppfolyósgáz) - terminál építését, valamint egy magyar-ukrán-horvát energetikai együttműködést. Hozzátette: Zágráb többek között a magyar gáztározó-kapacitás növelése miatt is értelmét látja annak, hogy Magyarországgal minél több közös projektet indítson.
   
A találkozók másik fő témája a közlekedés volt. Győri Enikő közölte: tárgyalópartnereivel prioritásként említették azt, hogy közúton és vasúton egyaránt lehetőség legyen minél gyorsabban egyik országból a másikba eljutni. Mint mondta, fontos, hogy a Dalmáciáig vezető autópálya mellett a kisebb utak mentén is nőjön a közös határ áteresztő kapacitása. A horvát kormány képviselőivel megállapodtak abban, hogy dolgozni kell a vasúti vonalak korszerűsítésén is. Győri Enikő megjegyezte: ily módon az Adriai-tenger partján fekvő Fiumét is jobban be lehetne kapcsolni a teherforgalomba. Hozzátette: a horvát kormány tervbe vette a fiumei kikötő felújítását, s a projektnek már megvan a kivitelezője is.
   
Győri Enikő horvát partnereivel megvitatta az aktuális európai uniós ügyeket is. Mint mondta, mind az eurózónát illetően, mind pedig a bankunió kérdésében hasonló Magyarország és Horvátország álláspontja.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések