ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A kormány folytatja a rezsicsökkentést

Nem volt még egyetlen olyan konkrét ügy, ami mellett ekkora összefogás lett volna Magyarországon, mint a rezsicsökkentés támogatása – mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Sopronban, aki példátlan sikernek nevezte, hogy 2,2 millióan írták alá a rezsicsökkentés védelmét szolgáló petíciót.
Létrehozva: 2013. szeptember 26., 09:34
nyomtat küld

Az elmúlt három év parlamenti munkáját, a kormányzat munkájának eredményeképpen Magyarország ma jobban teljesít – fejtette ki Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője bevezetőjében.

A nemzetpolitika területén hozott törvények megerősítették a nemzetet a határon túliaknak adott jogokkal. Emellett a gazdaságot szilárd alapokra helyezte az Orbán-kormány  úgy, hogy 2010-ben nem vettünk fel újabb IMF-hitelt, az álladósság csökkent, úgy, hogy a vagyonmérleg közben jobb lett, kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, a bankokat, multikat bevontuk a közteherviselésbe, 207 ezerrel több munkahelyet hoztunk létre, megvédtük a nyugdíjakat, a külföldi befektetések nagysága pedig a legmagasabb értéket érte el 2013-ban - sorolta. Hozzátette: mindezeket úgy értük el, hogy 201-re a szocialista-liberális kormány a csőd szélére juttatta az országot.

Kocsis Máté az elmondottakat számadatokkal is bemutatta, majd a rezsicsökkentés további folytatásáról is szólt. Elmondta, ennyi ember még egyetlen kezdeményezést sem támogatott Magyarországon, ami azért is fontos, mert a rezsicsökkentést komoly támadások érik bel- és külföldön is. A hazai baloldal, az uniós bürokraták és a mohó multik is támadják a rezsicsökkentést.

Mindazok, akik a rezsicsökkentést támogatják, kell, hogy tudják, hogy jó döntést hoztak: egy jó és erős közösséghez tartoznak. Egy normális világban nem kellene megvédeni a rezsicsökkentést, de nálunk mohó multik és uniós bürokraták rossz szemmel nézik, hogy ezzel a döntéssel az extraprofittól megfosztjuk őket, és a magyar embereknek visszaadjuk a pénzét – fejtette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Ezért intéznek minden módszerrel támadásokat a mostani kormány ellen, társulva a baloldallal. Szükséges, hogy a rezsicsökkentést támogató 2,2 millió ember érezze, hogy egy erős közösséghez tartozik, amely közösség képes lesz megvédeni ezt az eddig elért eredményünket – mondta Kocsis Máté.

A rezsicsökkentés folytatódik. Novembertől a tavalyi árhoz képest 20 százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhőért az áramért. A kormány már dolgozik a tűzifa és a széntüzelés árának csökkentésén, és a tavaly indított szociális tűzifa program kiszélesítésén is, amellyel a kistelepüléseken élő rászorulókat segíti.

Az Országgyűlés a következő hónapokban fogja tárgyalni a nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvényt, amely megtiltja, hogy szolgáltatók extraprofitot számítsanak fel a szolgáltatásaikért a családok kárára.
 
A Fidesz a rezsicsökkentés alkotmányos védelmének lehetőségét is megfontolja, mert a rezsicsökkentés mindaddig veszélyben van, amíg a bukott baloldalon ugyanazok vannak együtt, akik világéletükben a mohó multik érdekeit szolgálták.

A Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség tizenötször emelte a rezsiárakat, és elérte, hogy a magyarok Európában a legdrágább energiaárakat fizessék, és a jövőben is így tenne, amint ez számos nyilatkozatukból kiderült.

(sopron.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések