fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németh: Magyarország "ragadós példa" lett
2013. szeptember 26., 11:57
A magyarországi mintát követve ígéri az energiaárak lefaragását a brit Munkáspárt. Nem ez első eset, amikor európai országok magyar kezdeményezést vesznek át. Németh Szilárd aláhúzta, Magyarország "ragadós példa" lett.

Befagyasztja a lakossági és a családi vállalkozásoknak felszámolt áram- és gázdíjakat a brit Munkáspárt, ha kormányra kerül - ezt a párt miniszterelnök-jelöltje jelentette be. Ed Miliband hangoztatta: tudja, hogy ez nem tetszik majd a szolgáltatóknak, de megítélése szerint az energiacégek már túl hosszú ideje számláznak az indokoltnál többet. Az egyik ismert londoni közgazdász szerint a Munkáspárt a magyarországi példát követi, amikor alacsonyan próbálja tartani az energiaárakat.

A Híradónak nyilatkozó szakember azt mondja, ez nem az első hasonló ügy. Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője szerint az elmúlt években megfigyelhető volt, hogy több olyan kezdeményezést is átvettek más országok, amelyet a magyar kormány valósított meg. Ilyen például a rezsicsökkentés is, amely Csehországban is megvalósult egy 10 százalékos mérséklés formájában, és Bulgáriában is sor került egy kisebb mértékű árcsökkentésre.

Mindezt a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője is megerősítette az M1 reggeli műsorában, Németh Szilárd azt mondta, Magyarország „ragadós példa” lett. Az energia- és közmű-szolgáltatási szektor teljes privatizációja és az ennek nyomán meredeken emelkedő energiaár nem egyedülálló jelenség Európában, de a kontinens erős országai szigorú szabályokkal kordában tudják tartani ezeket a szolgáltatókat. Ugyanezek a cégek azonban csak a privatizációs időszak 15 éve alatt hivatalosan 1040 milliárd forintot, Csepel 90 évnyi költségvetését vitték ki Magyarországról, miközben Európában 2010-ig a magyarok fizették a legtöbbet, a villanyáramnál pedig másodikok voltunk a csehek előtt - hangsúlyozta.

A Gyurcsány-Bajnai-kormány ideje alatt ráadásul még a gáztározókat is privatizálták, és Európában egyedülálló módon nem a kormány, hanem az E.ON és az orosz gázszolgáltató határozta meg a gáz árát, ezért egyszerűen nincs más lehetőség, mint visszavásárolni a német céget – jelentette ki a politikus. A gázüzletágra szánt 260 milliárd forintot sokalló megjegyzésekre úgy reagált, a cég ára piaci körülmények között ennyi, ha pedig nem kerül állami kézbe, a rezsicsökkentés fenntarthatatlan lesz. De ez veszélybe kerülne akkor is, ha visszatérnek azok, akik 2002-2010-ben 15-ször emeltek rezsiárat, és minden döntésükkel a szolgáltatóknak kedveztek, ezért van az, hogy a rezsicsökkentés mögé alkotmányos garancia kell – tette hozzá.

Németh Szilárd a Ma reggelben emlékeztetett arra is, hogy több mint félmilliárd forintnyi kötbér megfizetésére köteleztek országszerte összesen tíz távhőszolgáltató céget hibás számlázás miatt. (A cégek a csökkentést végrehajtották, de ezt nem jelezték megfelelő módon a számlán.) A számlaképre vonatkozó új szabályozás hatálybalépése óta majdnem 56 ezer számla akadt fenn a rostán, és mivel a szolgáltatóknak minden egyes hibás számla után 10 ezer forint kötbért kell fizetniük a fogyasztóknak, ez országosan összesen 556 millió forintot jelent.

A kormánypárti politikus szerint mindez "elég komoly felhívás" a cégeknek: a törvények nem azért vannak, hogy csak úgy legyenek, azokat be is kell tartani. A számlákat megfelelően kell kiállítani és be kell mutatni rajtuk a rezsicsökkentésből adódó megtakarítást. Arra a felvetésre, hogy a magas bírságok nem teszik-e tönkre a közműszolgáltatókat, Németh Szilárd azt válaszolta: szerinte az érintett cégeknek ilyenkor meg kell keresniük a felelősöket, és el kell búcsúzniuk tőlük.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rezsicsökkentés: százmilliós kötbérek
Cikk: Fogyasztóvédelmi hatásai is vannak a rezsicsökkentésnek