ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Biztos kézben a gyulai kombinát

Pont került a kedvelt hungarikumot, a gyulai kolbászt is gyártó húsüzem megmentését szolgáló program végére. A dél-alföldi városban működő gyár a település tulajdonába került, így folytatódhat a termelés.
Létrehozva: 2013. szeptember 26., 12:11 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 26., 13:49
nyomtat küld

Megveszi a felszámolás alatt álló Gyulai Hús Zrt. teljes vagyonát a város önkormányzata, s ezzel lényegében lezárul a társaság megmentése érdekében tavaly elindított mentőakció. A település 860 millió forintot fizet a cég védjegyoltalom alatt álló jogaiért, illetve az ingatlanokért és a gyártáshoz szükséges berendezésekért – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Görgényi Ernő. A város fideszes polgármestere emlékeztetett arra, hogy a kormány a múlt év végén 1,8 milliárd forintot biztosított Gyula városa számára a munkahelyteremtő és védő programok támogatására. A település képviselő-testületének döntése alapján ennek a döntő részét, 1,7 milliárd forintot a húsipar újjászervezésére költik el.

A forrás egy részéből megalapították és feltőkésítették a Gyulahús Kft.-t, amivel biztosították a kombinát folyamatos működését, s így elkerülték cég a piacvesztését. A fennmaradó összeget pedig most a társaság vagyonelemeinek megvételére fordítják – mondta Görgényi Ernő. – Az önkormányzat – hangsúlyozta a város vezetője – jelzálogterhektől és végrehajtási jogoktól mentesen veszi meg a húskombinát vagyonát. Semmilyen szinten nem tartozik felelősséggel a korábbi üzemeltető, a Gyula Hús Zrt. tartozásaiért, azok rendezése a felszámoló dolga. A polgármester hozzátette: az önkormányzat és a kormány sikeres fellépésének, illetve a helyiek összefogásának köszönhetően közel háromszáz munkahelyet és egy több mint százéves termelési kultúrát sikerült megőrizni.

(mno.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések