fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pelczné: Magyarország elkötelezett a siker mellett
2013. szeptember 28., 14:53
A kormány egyértelműen elkötelezett, sőt kiáll a nők, a magyar családok mellett – jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz tisztújító kongresszusán. Képgalériánk megtalálható itt.

Az európai parlamenti képviselő a családokat egy sátorhoz hasonlította, és aláhúzta, a mindenkori kormánynak az a feladata, hogy "szélfogóként" álljon az ország mellett, mert így leveszi a terhet a családok válláról. Pelczné Gáll Ildikó felidézte, visszavezették a lakástámogatás rendszerét, már a gyes kibővítéséről is beszélhetünk, és az alaptörvény preambuluma megemlíti a családok fontosságát. Emlékeztetett arra is, hogy a kormány intézkedése folytán 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők. A képviselő szerint azonban még bőven van megoldandó feladat.

Az európai parlamenti képviselő az előttünk álló feladatokat a sakkhoz hasonlította. Nekünk is rögzítettek, tervezettek a feladataink, de azt szeretnénk, hogy mi magunk döntsük el, hogy mikor és melyik bábuval fogunk lépni. Azt is tapasztalhatjuk, nemcsak a nehéz, vállalt feladattal kell megküzdenünk, hanem azzal is, hogy meg akarják mondani, hogy mikor, melyik bábuval hová lépjünk, de 2010 óta ezt a magyar kormány határozza meg – fogalmazott.

Pelczné Gáll Ildikó szerint az unió gyakran kétkedik, vizsgál bennünket, sőt az európai bürokrácia egyes lépésünknél már mattot vizionál. Azonban Magyarország nem hagyja magát, mert egyértelműen elkötelezett a siker mellett – szögezte le. Emlékeztetett,  2013-ban visszafizettük az IMF-hitelt, és sikerült megállítani a túlzottdeficit-eljárás folyamatát is.  Ehhez szükség volt a hitre önmagunkban, a döntéseinkben, és a magyar emberekben – tette hozzá.

Aláhúzta, három év alatt bebizonyítottuk, hogy Magyarország ma már jobban teljesít. Pelczné Gáll Ildikó kifejtette, sikerült három év alatt elérni, hogy tartósan 3 százalék alatt van a költségvetési hiány, és felhívta a figyelmet a kormány rezsicsökkentő lépéseire is.  A magyar családok is támogatják a kormány kiállását. Ha tovább dolgozunk, 2014-ben lehetőséget kaphatunk arra, hogy megalakulhasson a harmadik Fidesz-kormány – hangsúlyozta.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "A rezsicsökkentés ügyében el fogunk menni akár a falig is"
Cikk: Szájer: Az ország jövője a tét
Cikk: Kövér László: Ez a mi huszonöt évünk
Cikk: "Meg tudtuk tenni, mert nem voltunk egyedül"