fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: Magyarország erősebb, mint volt
2013. szeptember 28., 16:03
Sok minden változott körülöttünk, sok mindenben változtunk, de van, ami nem változott: mi a mai napig a szívünkre hallgatunk; tudjuk, egy igazi fideszes úgysem tehet mást – jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán mondott beszédében. A kormányfő rögzítette: meg fogják védeni Magyarország gazdasági függetlenségét, valamint a méltányos közteherviselés érdekében tett legújabb lépést, a rezsicsökkentést is. Képgalériánk megtalálható itt.

1990-ben ez a dal arra szólított fel bennünket, ne hagyjuk, hogy mások diktáljanak nekünk. Ez a dal megragadta és láthatóvá tette az akkori magyar élet egyik fontos összefüggését: ha boldog akarsz lenni, a szívedre kell hallgatnod mindenben – utált Orbán Viktor a Roxette Listen to your heart című számára, mely a párt 1990-es kampánydala volt. A kormányfő szerint nincs olyan, hogy valaki a szívére hallgat, ha a személyes életéről van szó, de a szíve helyett valami másra, ha a közös életünkről, a hazánkról van szó. Számunkra ez a dal a Kádár-rendszer alaptéziseinek eleven tagadása volt; mely azt hangsúlyozta, hogy ne törődj a közös ügyekkel, a hazád ügyeivel, cserébe megengedjük, hogy boldog légy a magánéletedben – jegyezte meg. Mi már 1990-ben is „azok a fickók voltunk”, akik számára nincs magánboldogság egy boldogtalan hazában, nincsen magánszabadság, ha rabságban a haza. Ez a dal azt jelentette akkor nekünk, hogy a saját személyes életünket csak Magyarországgal együtt lehet és kell kiszabadítani a szürkeségből, a kilátástalanságból, a diktatúrából, az idegen elnyomás alól, a politikai függőségből és az egypártrendszer mocsarából – elevenítette fel a miniszterelnök.

Emlékeztetett, akkoriban hányszor hallhattuk, nincs esély, hányan voltak, akik úgy gondolták, nincs túlpart, és itt voltak azok is, akik hittek abban, hogy van valahol egy túlpart, de az ő életükben már nem jutunk el oda. És voltunk mi, akik hittük: létezik a túlpart, és nem hagytuk magunkat lebeszélni arról, hogy még a mi életünkben meg is fogunk oda érkezni, ezért teljes erőből húztuk az evezőket. Mi tudtuk, hogy lesz itt más világ, és készek voltunk arra, ha ez a világ magától nem akar létrejönni, akkor mi magunk hozzuk létre – tette hozzá. A kormányfő aláhúzta, a rendszerváltáskori fiatalok ma már felnőttek, benőtt a fejük lágya. Sok minden változott körülöttünk, sok mindenben változtunk, de van, ami nem változott: mi a mai napig a szívünkre hallgatunk; tudjuk, egy igazi fideszes úgysem tehet mást – húzta alá. Így volt ez akkor is, amikor hazaküldtük a szovjet katonákat, és amikor nem egyeztünk ki a hatalom érdekében a szocialistává vedlett kommunistákkal. A szívünkre hallgattunk, amikor kiálltunk a határon túli magyarokért – ez tartott minket egyben a 2002-es vereség után is, és ez adott erőt 2006-ban, amikor nem hagytuk, hogy a hazugság erőt vegyen rajtunk és az országon – hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő emlékeztetett arra is, azért most, ősszel tartják a kongresszust, mert nyáron, mikor jött az árvíz, a szívükre hallgattak, és elhalasztották azt. „Mert ha ember kell a gátra, akkor nekünk, fideszeseknek ott a helyünk” – jegyezte meg.

Magyarország működik

Orbán Viktor emlékeztetett, amikor 2010-ben elvállalta a miniszterelnökséget, nem tolongtak a jelentkezők. Az egyikük már a ciklus közben nyúlcipőt kötött, és lelépett a kormányfői posztról, lasszóval kellett keresni bátor utódját. A hosszúra nyúlt casting győztese gyorsan az emberek nyakába sózott egy sokadik megszorító csomagot, végül ő is angolosan távozott, még az országból is. A baloldali kapitányok itt hagyták a zátonyra futtatott hajót, hogy egy luxusjacht fedélzetéről, biztonságos távolságból nézzék annak süllyedését – elevenítette fel. De mostanra valahogy megnőtt az érdeklődés. Magyarország már áll a lábán, és jobban teljesít. Milyen érdekes, mindjárt vonzóbb a kormánykerék, miután az oldalára dőlt hajót felállítottuk, megújítottuk, és az újra működik – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Magyarország működik, és erősebb, mint volt, és jobban teljesít, mint korábban – szögezte le. Kilenc év után kiszabadítottuk az országot a túlzottdeficit-eljárás csapdájából és az IMF szorításából. „Houdini kutyafüle hozzánk képest” – jegyezte meg, hozzátéve: már nem követelhetnek megszorításokat, se más olyan intézkedéseket, melyek az ország és a magyar emberek érdekeivel ellentétesek.

Óriási összefogással, hősies küzdelemben megvédtük az országot és a magyar embereket a valaha volt legnagyobb dunai árvíztől, történelmi mélypontra szorítottuk a pénzromlást, növeltük a keresetek értékét, és ezzel átléptünk a fizetések emelkedésének korszakába. Munkahelyek százezreit védtük meg a munkahelyvédelmi akciótervvel, évtizedek után először, jelentősen, 10 százalékkal csökkentettük a magyar családok rezsiköltségeit, és van erőnk, hogy november 1-től további 11,1 százalékkal mérsékeljük azokat. Beindítottuk – az európai gazdasági válság elhúzódása ellenére – a magyar gazdaság növekedését – sorolta a kormányfő. Büszke vagyok arra, hogy mi, magyarok sok mindent értünk el közösen – jegyezte meg.

Nem kaptuk könnyen, amit eddig elértünk. Meg kellett küzdenünk a múlt hibáival és haszonélvezőivel. Meg kellett küzdenünk azokkal az európai bürokratákkal, akik a valóság ellenében ragaszkodnak egy elhibázott gazdaságpolitikához és csődöt mondott válságkezelési módszereikhez – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott, „kiálltunk mindenkivel szemben, aki gátolni próbálta a megújulást, aki megpróbálta lefogni a kezünket, és kalodába akarta zárni a magyarokat”.

A miniszterelnök szerint sok fontos csatát megnyertek. Hozzátette, az elvégzett munka és a feszített munkatempó a magyar élet szinte minden területét érintette. Az ilyen tempóhoz nem szokott ellenzék leginkább a károgásban jeleskedett. Mondandója abban merült ki, hogy úgysem fog sikerülni. Három év alatt a kormány ellenzékéből az ország ellenzékévé váltak – mondta Orbán Viktor. A kormányfő szerint az ellenzék arra törekedett, hogy „lebeszélje az embereket az új erőfeszítésektől”, azzal ágálva, hogy munkájuknak nincs értelme.

„Minden munkát el kell végezni”

Ők egy sikertelen országot akarnak látni és láttatni, sőt azzá is akarják tenni Magyarországot, azt remélve, hogy így könnyebben kapaszkodhatnak vissza a kormányrúdhoz – fűzte hozzá az előző gondolathoz Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az ellenzék „a károgáson kívül a munka lassításában jeleskedett”.

Segélyalapú társadalomból munkaalapú társadalmat teremtettünk. Vállaltuk a vitákat, a megújítással, átszervezéssel járó konfliktusokat, mert a munkaalapú gazdaság és társadalom megteremtése számunkra, fideszesek számára nemcsak politikai és gazdasági, de erkölcsi feladat is – húzta alá a kormányfő, aki úgy fogalmazott, „minden munkát el kell végezni”. A mi krédónk az, hogy minden becsülettel elvégzett munkát el kell ismerni. Meg kell becsülni, és meg kell adni a tiszteletet annak, aki azt a munkát elvégezte – szögezte le Orbán Viktor.

Világossá tettük, hogy a rezsicsökkentés nemcsak egyszeri intézkedés volt, hanem mostantól más világ lesz Magyarországon; más lesz a dolgok rendje. Nem tűrünk el tovább magánmonopóliumokat, nem tűrjük el tovább az erőfölénnyel való visszaélést. A mi célunk az, hogy munkából ne csak megélni, de gyarapodni is lehessen Magyarországon. A mi célunk, hogy a magyar családoknak több pénze maradjon – szögezte le Orbán Viktor. A kormányfő megfogalmazása szerint „eddig sem voltunk az unió kedvencei, és a nagy nemzetközi monopóliumok lieblingjei sem mi voltunk”. A miniszterelnök a rezsicsökkentés intézkedései kapcsán azt mondta, „ne legyen kétségünk afelől, hogy mindenki, a bülbülszavú bankárok, a multinacionális vállalatok, az őket kiszolgáló brüsszeli bürokraták és hazai apródjaik is fel fognak vonulni ellenünk”.

„Óriási összegekről van szó”

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban rámutatott: óriási összegekről, - „száz és ezermilliárdokról” - óriás beruházásokról, legalábbis annak tűnő garantált profitokról van szó.

„Igen, mi ezeket a hatalmas összegeket a magyar családoknál akarjuk hagyni, ellenfeleink pedig a bankoknak és a monopóliumoknak akarják visszaadni” – jegyezte meg a kormányfő. Azonban felhívta a figyelmet, hogy az említett körök bármit meg fognak tenni azért, hogy a kormány erőfeszítéseit „visszacsinálják, hogy visszaszerezzék azt a pénzt, amit a rezsicsökkentéssel eddig elvesztettek”, és hogy megakadályozzák a Fidesz programjának folytatását.

„Minden fronton át kell törni, nem elég csupán az egyiken győzni”

Orbán Viktor egyúttal emlékeztetett, már 2002-ben megmondták, ha a baloldal alakít kormányt, akkor valójában a „nemzetközi nagytőke alakít kormányt, és annak az ország csúnyán meg fogja fizetni az árát”. Pontosan így is lett – jegyezte meg, majd felidézte, hogy a balliberális kabinetek hat megszorító csomagot, huszonnégy rezsiemelést, egy teljes havi bér, nyugdíj elvételét, egy teljes évi gyed elvételét és a családi adókedvezmény eltörlését tudják felmutatni nyolc év kormányzás után. „Plusz az ország eladósítása, amit szintén az emberekkel fizettettek meg” – tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte: az ellenzék nem képes belátni, hogy a devizahitelek, a rezsi, a fizetések és a munkanélküliség egymással összefüggő jelenségek. „A devizahitelek rendezése, a minimálbéremelés, a kiskeresetűek családi adókedvezménye, a munkahelyvédelmi akció ugyanannak a háborúnak a különböző frontjait jelenti” – szögezte le. Hozzátette: minden fronton át kell törni, nem elég csupán az egyiken győzni.

Az ellenzék visszaforgatná az idő kerekét

2010-ben nem volt erős hátországunk, valójában minden fronton vesztésre álltunk – emlékeztetett Orbán Viktor, ugyanakkor megjegyezte, hogy mára a mi javunkra változott meg a helyzet. Azonban felhívta a figyelmet, hogy az ellenzék prominensei már most – hét hónappal a választások előtt -, ajánlanak a bankoknak és multiknak szövetséget a magyar emberekkel szemben csakúgy, mint korábban tették. „Már most előre bejelentettek egy 532 milliárd forintnyi megszorítást” – mutatott rá, hozzátéve, hogy mindezt nem titkolva, a bankoknak és a nemzetközi nagytőkének akarják odaadni. A miniszterelnök szerint ezek az erők a választást arra akarják felhasználni, hogy „visszaforgassák az idő kerekét, és eltöröljék a monopóliumok adóját, a rezsicsökkentést, illetve a családi adókedvezményt, és újra szabad kezet adnának a bankoknak, a spekulánsoknak és a multiknak a szabad rabláshoz”.

Sohase feledjétek el, hogy Magyarországot és a magyar embereket a volt kommunisták adták a spekulánsok, a bankok és a multik kezére – intézte szavait a küldöttekhez. Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint a „kommunistázás már csak üres beszéd”, úgy fogalmazott, „a pufajkát öltönyre cserélték, de a lényeg ugyanaz”. Ők azok, akik készen állnak arra, hogy Magyarországot ismét átadják a gazdasági gyarmatosítóknak – tette hozzá Orbán Viktor.

Nem leszünk Európa szolgái!

Minden jel arra mutat, hogy Magyarország polgárai felsorakoztak, a küzdelem sikeres megvívásához szükséges nemzeti egység létrejött és fennáll, a kormányzat egységes, a parlamenti kétharmad sértetlen –sorolta. Mint mondta, Magyarország nem hagyja magát, nem vagyunk, és nem leszünk Európa szolgái. Nem vagyunk, és nem leszünk sem a bankok, sem a nagyvállalatok szolgái – tette hozzá, ugyanakkor megjegyezte, partnerei és szövetségesei azonban szívesen lesznek bárkinek. Hangsúlyozta, ennek jegyében kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást olyan cégekkel, „akik kölcsönös előnyöket kínálnak és nem kasszasöprést”. Mi hiszünk a versenyben, az okosan alakított piacban, a vállalkozásokban és a vállalkozói szellemben. Elismerjük a munkát, elismerjük a teljesítményt, de nem ismerjük el a kapzsiságot és a gátlástalanságot –sorolta. Leszögezte, elismerjük a modern világgazdaságot, de nem ismerjük el a gyarmatosítás jogát. Mint mondta, meg fogják védeni hazánk gazdasági függetlenségét és a rezsicsökkentést.

A kormányfő 2014-et a rezsiharc évének nevezte, a harc terepének pedig a választást. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új választási rendszerben minden egyes voks számít. Rámutatott, az összes begyűjthető szavazatot be kell gyűjteni, amihez sok munka és szorgalom kell. Győzni fogunk, de csak úgy fogunk győzni, ha fel tudunk nőni a feladathoz – emelte ki a miniszterelnök. A kapufa éle mindig igazságos, mert annak a lövése pattan be, aki a hétköznapokon többet tett a győzelemért – idézte Kemény Dénes szavait, megjegyezve, ez a hozzáállás fog a választásokon is dönteni.

Úgy fogalmazott, már negyed évszázada harcolunk hazánk függetlenségéért, már csak egy utolsó csatát, a gazdasági függetlenség, a gazdasági önrendelkezés csatáját kell megvívni. "Aki nem végzi el tisztességesen a munkát, nem ad bele mindent, és nem teszi meg azt, amit a helyzet megkövetel, az jön nekem 25 évvel.Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” - zárta szavait Orbán Viktor.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kövér László: Ez a mi huszonöt évünk
Cikk: "A rezsicsökkentés ügyében el fogunk menni akár a falig is"
Cikk: "Meg tudtuk tenni, mert nem voltunk egyedül"