fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Külön intézkedések a fogyatékkal élők védelmében
2013. szeptember 29., 12:28
A Hallássérültek Világnapja alkalmából a Fidesz köszönti a siket és nagyothalló honfitársainkat. Az új Alaptörvényében rögzítettük, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a fogyatékkal élőket, az elmúlt három évben teljesítettük ezt a vállalást és továbbra sem  hagyunk senkit sem az út szélén.

A fogyatékkal élők, köztük a hallássérültek  boldogulását és életkörülményeik javulását a kormány pénzügyi támogatásokkal, foglalkoztatási programokkal, intézményeik és szolgáltatásaik fejlesztésével igyekszik javítani. Az egyik első kormánydöntés volt a szocialista kormányok által befagyasztott támogatások kifizetése a fogyatékkal élőkkel foglalkozó szakmai szervezeteknek, köztük a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének. A Siketvakok Országos Szövetsége  működését 59 millió forinttal, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének működését pedig 454 millió forinttal segítette eddig a kormány megalakulása óta.

Fidesz-kormány rendezte  a Gyurcsány-Bajnai kormány  szégyenletes adósságát és kifizette a 2010 előtt siketolimpián és egyéb sportversenyeken érmes helyezést elért siket sportolók és edzőik számára  az addig ki nem fizetett jutalmakat is. A jelenlegi kormány biztosítja a hallássérült és siketvak személyek számára az ingyenesen igénybe vehető jelnyelvi tolmácsszolgáltatást. Az országos, egységes színvonalú szolgáltatást biztosító hálózat fejlesztésére az elmúlt három évben  1,3 milliárd forintot fordítottunk. A siketek és nagyothallók akadálymentesített ügyintézése érdekében további 540 millió forintot fordítunk a jelnyelvi tolmácsszolgálatok informatikai fejlesztésére,  két éven belül elérhetővé válik a videó alapú jelnyelvi szolgáltatás, amely lehetővé teszi a számítógépen és okostelefonon történő ügyintézést is.

A hallássérült személyek foglalkoztatását több kormányzati program segíti. Eddig már harmincezer megváltozott munkaképességű embernek, köztük több ezer hallássérültnek tudtunk munkát adni. Ezen felül tízezer megváltozott munkaképességű, köztük hallássérült ember számára indulnak képzési és foglalkoztatási programok 12 milliárd forintos keretösszegből. 2011-től nemcsak a súlyosan mozgáskorlátozott, hanem a látás- és hallássérültek számára is elérhetővé vált az emelt összegű gépkocsi vásárlási kedvezmény, idén pedig emelkedett a fogyatékkal élők pénzügyi támogatása is. Az új médiatörvény megalkotásakor is kiemelt figyelmet fordítottunk a siketekre és nagyothallókra, ezáltal mára az információáramlás és a szórakozás  is elérhetőbb lett számukra,  mert több a feliratozott, illetve jelnyelvi tolmácsolással  készült műsor.

(Fidesz Sajtóiroda)