FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Folytatódik a Bosnyák tér megújítása
Folytatódik a XIV. kerületi Bosnyák tér megújítása, a beruházás második ütemében további területek újulnak meg és megépül a Páduai Szent Antal Plébániatemplom tornya.
Létrehozva: 2013. október 1., 17:29

 Papcsák Ferenc (Fidesz-KNDP), a kerület polgármestere keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a most átadott munkaterületen új díszburkolatot kap a Geodéziai Intézet székházának környéke és a Nagy Lajos király útja - Csömöri út sarka, utcabútorokat, növénykazettákat helyeznek el, kiépítik az öntözőhálózatot, megújulnak a parkolók és a közvilágítás, térfigyelő kamerákat szerelnek fel és köztéri illemhelyet létesítenek a piacnál. A beruházás nettó 135 millió forintba kerül és advent első vasárnapján adják át.
    
A polgármester tájékoztatása szerint befejezik az 1941-ben épített templom tornyának renoválását is. A csonka torony jelenleg 17 méteres, és annak idején nem tudták befejezni, a süveg az eredeti tervek szerint 56 méter magasan végződik. A toronyra az önkormányzat 40 millió forintot, a főegyházmegye idén és jövőre 15-15 millió forintot fordít, 21 millió forint pedig közadakozásból gyűlt össze.
    
Papcsák Ferenc azt is elmondta: a harmadik ütemben majd a Bosnyák teret övező házak homlokzatait szeretnék pályázati forrásból felújítani, a következő ciklusban pedig a fővárosi önkormányzat hozzájárulásával a vásárcsarnok is megújulna.
    
Bárány Béla, a Páduai Szent Antal Plébániatemplom lelkipásztora szólt arról, hogy a toronyban négy harang lesz majd. Szavai szerint a harangok egykor jó hírre vagy veszélyre figyelmeztettek, most azonban már más a szimbolikájuk, felfelé emelik a tekintetet, Istent és a másvilágot juttatják az emberek eszébe. Jelezte: a torony Húsvétra készül el, a harangok később érkeznek.