fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kövér: A kormányzás csak rendeleti lehet
2013. október 3., 09:09
Kövér László szerint a mostani kormány idején kezd "tiszta víz kerülni a cigánygyilkosságok mocskos poharába". A házelnök erről a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban beszélt, amelyben szólt arról, hogy a kormányzás csak rendeleti lehet.

Kövér László, a korábbi, rendeleti kormányzást felvető kijelentésével kapcsolatban feltette a kérdést: "milyen tudna lenni a kormányzás, ha nem rendeleti?" Hozzátette: a kormány rendeletek kiadásával kormányoz, törvényt a parlament hoz. Kifejtette: minden olyan szabály elfogadását, amelynek megváltoztatását két-háromévente az élet úgyis kikényszeríti, a végrehajtó hatalomra kellene ruházni, a képviselők pedig több energiát fordíthatnának a kormány ellenőrzésére.
    
A parlamentben általa kiszabott büntetésekről azt mondta: nem becsülné alá annak jelentőségét, hogy a Jobbik képviselői a földtörvény szavazásánál fizikai erőszakkal néhány percre felfüggesztették az alkotmányos rendet. Az LMP-sekre kirótt, molinók kifüggesztése miatti büntetésekről azt mondta: a képviselők átlépnek egy határt, amikor a korábban sosem alkalmazott eszközhöz nyúlnak. "A parlamenti vita verbális műfaj, az ülésterem nem plakátháborúk és performanszok színtere" - fűzte hozzá.
    
"Kard által vész, ki kardot ragad" - válaszolta arra, hogy a Fidesz is gyűjti-e a muníciót válaszként azokra a videofelvételekre, amelyek a bajai utaztatott szavazókról szólnak. Hozzátette: a Fidesznek nem érdeke az efféle kampány. Mivel nincs kormányváltó hangulat, így az MSZP számára a bizonytalanok mozgósítására az egyetlen eszköz a hisztériakeltés - mondta.  "A taxisblokád óta minden innovációt a balliberális oldal hozott a politikai életbe. A játékszabályokat nem mi alakítjuk" - tette hozzá.
    
Kövér László saját, a kampányban betöltött szerepéről azt mondta: "évek óta olyan vagyok, mint egy plüssmackó. Bársonyos, puha és barátságos."

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kövér László: Ez a mi huszonöt évünk
Cikk: Kövér: Meg fogjuk találni a megoldást