fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Már érkeznek a pályázatok a hungarikumokra
2013. október 3., 18:32
Már csaknem száz pályázat érkezett a Hungarikum Bizottság által kiírt és hétfőn megjelent pályázatokra: a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésnek, kutatásának, népszerűsítésének támogatására. A hónap végéig összesen 145 millió forintra lehet pályázni - mondta Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Veszprémben sajtótájékoztatón.

A Hungarikum Bizottság értéktárkoordinációs megbízottja kiemelte: a három támogatandó célra nyújthatnak be pályázatot egyebek mellett civil szervezetek, önkormányzatok, egyetemek, kutatóintézetek. Az első a nemzeti értékek és lehetséges hungarikumok gyűjtése, felkutatása és rendszerezése, valamint települési és megyei értéktárak fenntartása. Erre civil társaságok, egyesületek, alapítványok pályázhatnak 500 ezertől 3 millió forintig terjedő összegben.
   
A hungarikum gyűjteményben és értéktárakban már szereplő nemzeti értékek továbbfejlesztésére, bővítésére, elsősorban tudományos munkák, tanulmányok készítésére utófinanszírozásban pályázhatnak kutatóintézetek, egyetemek, gazdasági társaságok, önkormányzatok, önkormányzati nonprofit szervezetek 1-10 millió forint közötti összegben. Az értékek megismertetése hazai és külhoni rendezvényeken, programok szervezése, írott és elektronikus kiadványok szerkesztése címen ugyancsak 500 ezer és 3 millió forint közötti összeg pályázható, itt gazdasági társaságok, önkormányzatok, civilek juthatnak támogatáshoz - ismertette Horváth Zsolt. Hozzátette: a támogatás 100 százalékos, önerő nem kell hozzá.
   
Beszélt arról is, hogy számításai szerint a települések 20 százaléka hozott létre helyi értéktárat, míg az ország valamennyi megyéje megalkotta a megyei értéktárát.

(MTI-fidesz.hu)