fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Nem személyi kérdésben van álláspontja a kormánynak"
2013. október 4., 08:14
A kormányszóvivő  szerint a Mol-INA-ügyben nem államok közötti problémáról van szó, és a magyar kormány nem személyi kérdésben fogalmazta meg álláspontját, hanem azért, mert Horvátország legjelentősebb külföldi befektetője a Mol, amelynek jelentős részben a magyar állam a tulajdonosa.

Giró-Szász András csütörtök este az Inforádió Aréna című műsorában úgy vélte: Horvátország lépése szembemegy az unió eszmeiségével is. Emlékeztetett rá, amikor a Mol és az INA szerződést kötöttek, komoly kötelezettségeket vállaltak. A magyar fél 3 milliárd eurós befektetést eszközölt, ugyanakkor a horvát fél nem, vagy csak részben teljesítette az általa vállaltakat - mondta.

Jelezte, hogy a kormány eddig távol tartotta magát az ügytől, mert úgy tűnt, a részvényesek közötti gazdasági vitáról van szó. Most viszont egy politikai lejárató kampány zajlik, a horvát pénzügyminiszter megfenyegette a Molt, az igazságügyi szervek pedig eljárásokat kezdeményeztek.
    
Giró-Szász András jelezte: elismerik, hogy egy államnak joga van ahhoz, hogy indokolt esetben egy eszközt birtokoljon az államán belül vagy tulajdonos legyen, de ennek megvan a "kulturált" hagyománya. Megpróbálják "kitolni" a Molt, hogy átvehessék az irányítást, ez elfogadhatatlan a magyar kormány számára, ez nem jogállami gyakorlat, és ezzel szembemennek az unió eszmeiségével is - fogalmazott a kormányszóvivő.
    
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét. A kabinet emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Molt, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A kormány arról is döntött, hogy a külügyminiszter lemondja részvételét a csütörtökön Dubrovnikban megrendezendő energiabiztonsági találkozón.
    
A horvát rendőrség kedden európai elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt ellen, a Mol elnök-vezérigazgatója az Interpol vörös körözési listájára is felkerült. Hernádi Zsoltot Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. A Mol többször is visszautasította a vádakat.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A magyar érdek az, hogy fennmaradjon az együttműködés
Cikk: Martonyi: Hazánk egyértelmű üzenetet küldött