Mint írják a baloldal kormányzása alatt megduplázódott a fiatal munkanélküliek száma, agyonadóztatták a bérüket, és lenullázták az otthonteremtési támogatást. Több százmilliárdos hitelt vettek fel, amit a most felnövő generációknak kell majd visszafizetni - jegyzik meg.
Nem értjük, hogy ígérhetnek bármit is azok a lerongyolódott alakok, akik idején 7 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság. Bajnai kormányzásnak nevezett szerencsétlenkedése alatt egyetlen év elég volt ahhoz, hogy 30 ezer fővel zuhanjon a 30 év alatti foglalkoztatottak száma - emelik ki.
A Fidelitas szerint itt az ideje, hogy Zuschlag János haverjai - Mesterházy és Bajnai - abbahagyják a hisztériakeltést a munkahelyteremtés ügyében, "nem kérnek a trollkodásukból". Ennek kapcsán emlékeztetnek, hogy 21 éve nem dolgoztak annyian, mint most; ez 225 ezerrel több munkahelyet jelent, mint korábban. A Munkahelyvédelmi Akció pedig 140 ezer fiatal munkába állását segíti - zárul a közlemény.