fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kormány a nemzetépítő erő visszanyeréséért dolgozik
2013. október 4., 11:42
Az Országgyűlés elnökének szavai szerint a kormányzat mindent megtesz azért, hogy egy válságoktól terhelt világban Magyarország tartósan visszanyerje nemzetépítő erejét.

Kövér László a Gróf Bethlen István és kora című pénteki konferencián Budapesten azt mondta, a magyar nemzetet csak egy önálló, független, nemzetét szolgáló magyar állam tudja megvédeni, erősíteni. Ilyen állam hiányában a nemzet védtelen és kiszolgáltatott - jelentette ki. Kövér László kiemelte: az elmúlt több mint nyolcvan esztendőben Bethlen István politikai teljesítménye megosztotta az utókort, "akik a magyar állam gyengítésében és örökös alárendeltségében voltak érdekeltek, azok Bethlen Istvánt feledni és feledtetni akarták, akiknek az önálló és erős magyar állam volt a céljuk, azok Bethlen Istvánra emlékezni és emlékeztetni akarnak". Megjegyezte, akik feledtetni akarták Bethlen Istvánt, azok "eleinte a vulgármarxizmus primitív osztályharcos hazugságaihoz, majd később az álliberális relativizmus körmönfontabb hazugságaihoz folyamodtak". Akik emlékezni és emlékeztetni akartak Bethlen Istvánra, abban bíztak, hogy "a hazugság, legyen az bármilyen hosszantartó és bármilyen színezetű is, soha nem ölheti meg a múltat, nem ölheti meg a történelmi tényeket és nem ölheti meg a nemzeti emlékezetet sem" - fogalmazott.
   
Emlékeztetett rá, Bethlen István azután lett Magyarország miniszterelnöke, hogy a magyaroknak le kellett mondaniuk területük kétharmadáról, ráadásul Magyarországnak a trianoni békeszerződéssel biztosították ugyan az önálló államiság ismérveit, de a győztesek a magyaroknak életképtelen államot szántak, amelyet elvágtak természeti erőforrásaitól, közlekedési infrastruktúráját pedig "csonkolták". Kövér László azt mondta, hogy a trianoni békeszerződés Bethlen István életében is vízválasztó volt, mert 1920 után "nemzete iránt felelős magyar államférfi vált belőle." Mindenkinél jobban felismerte, hogy ami Trianonnal megtörtént az erdélyi magyarsággal, az megtörténhet később Magyarországgal és magyarságával is.
   
A házelnök közölte: Bethlen István miniszterelnöksége idején ismét életre kelt és életképesnek bizonyult Magyarország, ahol igyekezett megteremteni a társadalmi békét, és teljesítette azt a feladatát is, amely az ország fejlődésének megvalósítását célozta meg. Kövér László emlékeztetett arra, hogy Bethlen István személyes sorsa "jelképesen hasonló" az ország sorsához, mert őt is üldözték a nácik és a kommunisták egyaránt, börtönbe vetették és el is pusztították.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kövér László: Ez a mi huszonöt évünk
Cikk: Kövér: Európa ereje sokszínűségében rejlik