FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
A katasztrófa harmadik évfordulóján tartottak emléknapot Devecserben
A három évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa után létrehozott vagy felújított épületek bemutatásával és gyermekprogramokkal is emlékeztek pénteken Devecserben az iszapömlésre - mondta el a Veszprém megyei város polgármestere.
Létrehozva: 2013. október 4., 18:16 | Utoljára frissítve: 2013. október 4., 18:20

Toldi Tamás (Fidesz-KDNP) beszámolója szerint, a kármentő alapból létrehozott várkerti sportpályán a járás iskolásai, mintegy négyszázan, négy helyszínen mérték össze tudásukat különböző sportszámokban. A polgármester tájékoztatása szerint sokan voltak kíváncsiak a járási hivatalra, az új helyre költöztetett polgármesteri hivatalra, az újonnan megépített Rotary-házra, a felújított iskolákra és a Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt működő Biztos Kezdet Gyerekházak helyi intézményére is, ahol roma fiatalok képzését, tehetséggondozását is végzik. Az emléknapon Devecser ausztriai vendégeket is fogadott, azokat a grazi magyarokat, akik sokat tettek az óvoda rendbetételéért - mondta Toldi Tamás.
   
Sok látogató tekintette meg Makovecz Imre grafikáinak kiállítását a katolikus templomban és a Rotary-házban. Az építész tervei alapján építették meg a devecseri és kolontári lakóparkban a károsultak új otthonait. Az emléknapon Devecserben az Újjászületés kápolnájánál ökumenikus istentisztelet tartanak. Este fáklyás felvonulás indul a Makovecz parkból az emlékparkba, majd az emléknap programja vízi fényjátékkal zárul.  Kolontáron este szentmisét tartanak, majd a polgármester mond beszédet, amelyet ott is fáklyás felvonulás követ. Somlóvásárhelyen nem tartanak külön megemlékezést, az ottaniak a devecseri programokhoz csatlakoznak.
   
2010. október 4-én Ajka közelében, Kolontár községnél átszakadt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai timföldgyára X-es zagytározójának gátja, és a kizúduló több mint egymillió köbméternyi vörösiszap elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint kétszázan megsérültek.