fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sopron: több mint hétszáz millióból újulhat meg a Várkerület
2013. október 9., 16:48
Magyarország jobban teljesít és Sopron városa maga is jobban teljesít – mondta Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője annak alkalmával, hogy a mai napon sajtótájékoztató keretében írták alá a Várkerület értékmegőrző megújítása elnevezésű projekt támogatási szerződését.

Bevezetőként Firtl Mátyás felhívta a figyelmet arra, hogy a mai Kisalföld közli, hogy négyszázmillió forintot költhet a város a Kurucdomra, amihez, a mai nap további 700 millió érkezik. Tehát, csak az utóbbi két nap hírei arról szólnak, hogy Sopron sokkal jobb teljesítmény produkál, mint az előző ciklusokban bármikor.

Magyarország jobban teljesít!, hiszen a Kisalföld címlapon hozza, azt is hogy "a tanárok többsége jobban jár", és újabb százötven milliárd áll rendelkezésre a pedagógusok bérrendezésére- tette hozzá a képviselő. És az egészségügyben is nagy fokú fejlesztést hoztunk létre, a nyugdíjak reálértékét pedig nem csak megőriztük, de a rezsicsökkentéssel még meg is emeltük – fogalmazott Firtl Mátyás.

- Nézzenek utána, hogy mikor volt még ilyen a város életében, hogy két nap alatt több mint egymilliárd forintnak a városba érkezését jelenthettük be? Mindezek az eredmények annak a sikeres politikának köszönhetőek, amit a kormány visz, annak, amit a város visz, hogy Magyarország tényleg jobban teljesít.

Óriási lehetőség ez, amit a kormány Sopron városának az Új Széchenyi Terv keretében nyújt. Sopron tovább fejlődik, ami minden itt élő és ideérkező számára sokkal jobb infrastrukturális feltételeket biztosít majd – mondta dr. Fodor Tamás polgármester.Sopron polgármestere ismertetve a projekt részleteit elmondta: a Várkerület értékmegőrző megújítása - I. ütemére a projekt teljes költségvetése: 767.499.671 Ft. A támogatás összege: 724.999.332 Ft. A szükséges önrész összege: 43.135.332 Ft, tehát a támogatás mértéke: 94,5 %

A projektben részvevő 8 konzorciumi partner a projekt költségéből 42 500 339 Ft saját pénzforrással vesz részt a portálprogramban, melyre a pályázat 34 500 332 Ft támogatást biztosít, így az üzletek portáljainak megújítására összességében 77 000 671 Ft kerül felhasználásra.

A projekt tervezett befejezése: 2015.06.30.

A Várkerület értékmegőrző megújítása – I ütem funkcióbővítő városrehabilitációs projekt beavatkozási területe a Várkerület - Széchenyi tér – Petőfi tér – Ógabona tér közötti területre összpontosul. Jelen projekt a műemléki védettségű Várkerület fejlesztésének 2 üteméből az 1. ütemet foglalja magában.

Átfogó cél: A közterület-hálózat és a városi szövet egésze által hordozott városszerkezeti, városképi és kulturális örökségi értékek érvényre juttatása, kultúraközvetítő, identitáshordozó szerepük erősítése, a belváros megkopott arculatának a műemléki védettségű belvároshoz méltó megújítása.

A projekt megvalósítása összetett programokat foglal magában. Így a Várkerület térszerkezetét átalakító burkolat felújítás a közművek cseréjét és az egyes üzletportálok megújítását is érinti. E mellett a város lakosságának bevonásával városismereti, helytörténeti kiadvány megszerkesztésére, rendezvények, programok megrendezésére is sor kerül.

A felújítási munkákkal a házsorok előtt 4-6 méteres gyalogos zóna kerül kialakításra, egységes arculatú, új utcabútorokkal, kerékpártárolókkal. Új vízjáték is megjelenik a felszínen. Valamint egy több funkciójú, gazdaságosan működtethető pavilonépület is helyet kap a területen, melyben helyet kap egy új közterületi vizesblokk is.

Több gyalogos átkelőhely és forgalomcsillapító kiemelés kerül megépítésre. A parkolási és áruszállítási rendszer módosul. A gyalogosokkal megosztott integrált funkciójú téren kerékpárút kerül megvalósításra.

A felújítás része az energiatakarékos közvilágítás kiépítése a Várkerületen, melynek kapcsán új kábelhálózat és új lámpatestek kerülnek elhelyezésre.

Az Ógabona téren és a Petőfi téren kétirányú közúti közlekedés jön létre a Várkerület tehermentesítése érdekében. Ennek érdekében változnak egyes jelzőlámpák, buszmegállók, illetve újak kerülnek kialakításra.

A projekt megvalósításához kapcsolódóan, de a pályázatban nem támogatott tevékenységként sor kerül a közművek megújítására is. A város frekventált, forgalmas, üzletekkel teletűzdelt közterületének rehabilitációja kapcsán különösen fontosnak tartjuk a kivitelezési munkák megfelelő ütemezését, időben és térben történő megszervezését annak érdekében, hogy a felújítási munkák alatt is élhető, fenntartható legyen a terület működése.

Gazdasági célú fejlesztésként a Várkerület kereskedelmi arculatának rendezésére, ez által a kereskedelem és vendéglátás élénkítésére, a belváros életre keltésére 8 épületet érintő portálfelújítás kerül megvalósításra az épületek tulajdonosainak, használóinak konzorciumi partnerként történő bevonásával.

A projekt keretében megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan, a helyi adottságok ismeretében, helyi civil szervezetek bevonásával úgynevezett szoft projektelemek végrehajtására is sor kerül.

Ennek a keretében a helyi fiatalokkal Sopron történelmi hagyományainak, épített és szellemi örökségének megismertetése céljából egy hiánypótló, színvonalas, ismeretterjesztő városismereti, helytörténeti kiadvány létrehozására kerül sor.

A soproni belváros értékeinek megismertetése, a helyi identitástudat növelése érdekében a helyi lakosság, és – elsősorban a fiatalok – részére belváros-ismereti séták programjainak megszervezése valósul meg.

Szintén a soproniak helyi kötődésének, identitásának erősítésére helytörténeti, városismereti tárgyú programok, akciók, rendezvények megszervezésére kerül sor helyi civil szervezetek aktivizálásával.

A Várkerület rehabilitációjával a soproniak régen áhított vágya válik valóra. A felújítással egy olyan közösségi teret kapunk, melyben az új zöldterületekkel, teraszokkal, egységes utcabútorokkal a gyalogosforgalom számára nagyobb életteret jelentő sétálóutca kerül megvalósításra. Továbbra is megmarad a területen a parkolási lehetőség, csak struktúrájában átalakulva, közvetlenül a fő útpályához csatlakozik majd.

Bízunk abban, hogy az eddiginél egységesebb, új burkolattal, és utcabútorokkal, nagyobb zöldterülettel, valamint közösségi vizesblokkal kialakításra kerülő Várkerület még vonzóbbá, élhetőbbé teszi városunkat mind az idelátogatók, mind pedig az itt élők számára.

A nagy területen végrehajtásra kerülő felújítási munkák a legnagyobb odafigyelés és szervezettség mellet is feltehetően sok kellemetlenséggel fog járni, de kérünk mindenkit, türelemmel viselve, járuljanak hozzá városunk egyik legjelentősebb beruházásának sikeres megvalósításához.

A sajtótájékoztatón Breznovits István, a Nemzeti Fejlesztési  Ügynökség regionális vezetője szintén örömét fejezte, hogy a Nyugat-dunántúli fejlesztések sorában az Új Szécheni Terv keretében egy átgondolt folyamat részeként méltó arculatot kap ez a városrész is Sopronban.

(sopron.hu-fidesz.hu)