FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Útfelújítások kezdődnek Borsodban
Útfelújítások kezdődnek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még az idén, egyebek mellett új burkolatot kap a megye legrosszabb állapotban lévő útja, a 37-es, de megújul a 25-ös főút egy szakasza, és alsóbbrendű utak is. Minderre több mint 2,7 milliárd forint jut - közölte a megye útügyi miniszteri biztosa szerdán Tolcsván, sajtótájékoztatón.
Létrehozva: 2013. október 10., 08:18

A legrosszabb állagú utak felújítására országos program indul az Új Széchenyi Terv és a központi költségvetés forrásaiból - mondta Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési képviselő, hozzátéve: a következő hónapokban az országos közúthálózat 287 kritikus állapotú szakasza újul meg, csaknem 530 kilométer hosszúságban, mintegy 33 milliárd forintból.
   
Borsod-Abaúj-Zemplén megye két és félezer kilométer hosszúságú közútjának jelentős része nem megfelelő, illetve rossz állagú, az 1100-1200 kilométer hosszúságú, azonnali beavatkozást igénylő útszakaszból az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program keretében 2010-2013 között 106 kilométernyit újítottak fel, 2014 tavaszáig pedig további 65 kilométernyit.
 
  A kivitelezést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt keret-közbeszerzési eljáráson a Colas Út. Zrt. nyerte, a munka már ebben a hónapban megkezdődik. Ennek keretében az évi több százezres kamionforgalmat lebonyolító 37-es főút mintegy 32 kilométer hosszú szakasza kap új burkolatot, miként a 25-ös út Ózd-Bánréve közötti szakasza is, valamint több, alsóbbrendű út is.