FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Balog: Az ország keleti része is fejlődni akar
A Magyarország keleti részén élők munkáját és erőfeszítéseit méltatta az emberi erőforrások minisztere pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Garbolcot és a romániai Szárazbereket (Bercu) összekötő út átadási ünnepségén.
Létrehozva: 2013. október 11., 18:53

Balog Zoltán ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy az ország keleti szélén lévő települések leszakadóban vannak a nyugatiaktól, a keleten élőknek küzdelmesebb és nehezebb az életük, ennek ellenére ez a térség élni és fejlődni akar. A lemaradás behozásához szükség van útra, kultúrára, munkahelyre és felzárkózásra, az akaratra pedig jó példát mutatnak a helyiek - fogalmazott.
   
A miniszter emlékeztetett: az első világháború következménye, hogy a korábban egy közigazgatási egységet alkotó Garbolcot és Szárazbereket a magyar-román határ elválasztotta egymástól. A most átadott, több mint 2,1 kilométer hosszú útszakasz révén ismét kapcsolat alakult ki a két település között. A következő lépés a schengeni határnyitás lesz, amikor útlevél-ellenőrzés nélkül lehet átmenni egyik községből a másikba - tette hozzá.
   
A magyar-román-ukrán hármas határ közelében fekvő, 157 lelkes Garbolc eddig zsákfalu volt, a szomszédos román településre csaknem ötven kilométeres kerülővel lehetett eljutni. Az 1 millió 256 ezer euró összköltségű beruházás keretében megépült útszakasz kétharmada Magyarországon valósult meg. Az utat határátlépésre csak Románia schengeni csatlakozása után lehet használni.
   
Balog Zoltán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei körútján megtekintette az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával felújított középkori római katolikus templomot Zajtán, és tájékozódott a minisztérium koordinálásában zajló Gyerekesély programról Tisztabereken.