fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Naperőmű épült Monostorpályiban
2013. október 12., 16:48
Önkormányzati tulajdonban lévő naperőművet adtak át szombaton a hajdú-bihari Monostorpályiban. Az évi 300 ezer kilowattóra áramot előállító, 195 millió forintos beruházás az európai unió támogatásával valósult meg.

"Monostorpályiban épül a jövő" -  mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár, amikor a napelemparkot rákapcsolta az országos hálózatra. Az államtitkár példaértékűnek nevezte a fejlesztést, amelynek eredményeként a kistelepülés önkormányzata évi 10-11 millió forint bevételhez jut a napenergiával termelt áram értékesítéséből. Czomba Sándor utalt arra, hogy a településen beindított közfoglalkoztatási mintaprogramok keretében több mint 150 embernek adnak munkát, és ezzel valamennyi helyi munkaképes embert foglalkoztatják.
   
A foglalkoztatáspolitikai államtitkár az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy november 1-jétől április 30-ig országosan 200 ezer ember vesz részt egyszerre a közfoglalkoztatásban, amire még nem volt példa. Közülük 100 ezren decembertől különféle képzésben is részesülnek - tette hozzá.
   
Szabó József, Monostorpályi független polgármestere a naperőmű átadásán elmondta: a 195 millió forintos beruházás felét európai uniós, illetve hazai központi támogatásból valósították meg, a saját rész biztosításához hitelt is felvettek. Az összesen 1060 napelem-panelt a falu határában, önkormányzati területen helyezték el. A beruházás a hazaiak mellett szlovák és román beszállítók közreműködésével valósult meg - ismertette a polgármester.

(MTI-fidesz.hu)