FIDESZ.HU > Hírek > Zöld Nyomtatás
Ablak bezárása
A megújuló források és az atomenergia együtt jelenthet megoldást
A jövő energetikai és klímaváltozásból eredő kihívásaira a megújuló források és az atomenergia párhuzamos felhasználása jelenthet választ - hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Magyar-Japán Energia Szeminárium című rendezvényen.
Létrehozva: 2013. október 14., 11:12 | Utoljára frissítve: 2013. október 14., 11:24

A Külügyminisztériumban tartott fórumot megnyitó beszédében Kovács Pál rámutatott: különböző nemzetközi szervezetek előrejelzései szerint a világ energiaszükséglete több mint 30 százalékkal nő a következő bő két évtized során. A növekvő kereslet, illetve a klímaváltozás miatt az energiabiztonság szavatolásának egyik fő módja a megújuló források és az atomenergia párhuzamos fejlesztése lehet - fogalmazott az államtitkár a magyar és japán résztvevők mellett amerikai és brit szakemberek, illetve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség munkatársainak részvételével zajló konferencián.
   
Jamamoto Tadamicsi, Japán budapesti nagykövete kiemelte, hogy a szigetország által a 2011-es természeti katasztrófát és fukusimai atomerőmű-balesetet követően kidolgozott revitalizációs stratégia egyik prioritása a tiszta és gazdaságos energiaellátás biztosítása. Ennek érdekében a japán kormány - más országok példáját követve - a megújuló forrásokba és az energiahatékonyság növelésébe való magánbefektetések ösztönzésére, illetve az energiaszektor liberalizálására törekszik - fejtette ki.
   
Az atomenergiáról szólva leszögezte: a japán kormány első számú célja jelenleg a nukleáris biztonság szavatolása. Hozzátette: Japán a fukusimai baleset tanulságai alapján kifejlesztett legbiztonságosabb atomipari technológiákkal szeretné ellátni a világot.
   
Orbán Anita energiabiztonságért felelős utazó nagykövet hangsúlyozta: Japán és Magyarország az energiaimportra erősen ráutalt országokként "baráti kapcsolataikat együttműködésbe fordíthatják" az energetika területén.
   
Kovács Pál arra is felhívta a figyelmet, hogy a globális energiapiacot számos nemzetközi esemény befolyásolja, például az arab tavasz, a palagáz-forradalom, a fukusimai atomerőmű-baleset, a globális gazdasági válság, illetve ezzel kapcsolatban az államok azon törekvése, hogy diverzifikálják energiaforrásaikat. Ez utóbbi szempontból Magyarország számára földgáz és a tisztaszenes technológiák is a jövőben nagyobb szerepet kaphat az energiamixben.